Előszó
Részlet:
- Válya, nézd csak ezt a csodát! Gyönyörű ! Mintha szobrász faragta volna valami remek anyagból. Nem márvány, nem is alabástrom, hideg és mégis él, szinte lélegzik. Nézd, milyen fínom,...
Tovább
Előszó
Részlet:
- Válya, nézd csak ezt a csodát! Gyönyörű ! Mintha szobrász faragta volna valami remek anyagból. Nem márvány, nem is alabástrom, hideg és mégis él, szinte lélegzik. Nézd, milyen fínom, gyöngéd. Nem, emberi kéz nem is tudna ilyent csinálni. Tisztán, szigorúan lebeg a vizen, látod a tükörképét? Nem tudom melyik a szebb, az igazi, vagy amelyik visszatükröződik? Nézd már, nézd, fehér és mégis van benne rózsaszín, sárga, halványkék, belül meg gyöngyházszínű harmatcseppek ! Az embereknek se színeik, de még szavaik sincsenek, amikkel leírják ezt a csodát!...
Sötét, hullámoshajú, feketeszemű lány mondta ezt. Egy fűzfabokorban ült a folyó partján és fehér blúza vakítóan szikrázott a napfényben. Sötét szemei belső tűztől ragyogtak, maga is egy vizén ringatózó liliomhoz hasonlított.
- Te is jó időben gyönyörködsz, de fura vagy, Ulya, istenbizony! - válaszolta a másik lány, Válya, aki szintén kihajlott a bokorból, de csak a kissé erősállú, ifjú üdeségében nagyon kedves és barátságos feje látszott. Oda sem nézett a liliomra, nyugtalan tekintete a többi lányt kereste a parton, akiktől elmaradtak:
- Au !... - au... au... - hangzott fel a közelben egyszerre többfelől.
Vissza