Az időgép/Az elcserélt élet

Előszó

Bevezetés.
Az időjáró (legjobb, ha így nevezzük) titokzatos fejtegetésekbe mélyedt. Szürke szeme csillogott, hunyorgott s arca, mely rendszerint sápadt volt, kipirult, megelevenedett. A tűz vidáman égett s az ezüstliliomokból sugárzó lágy, fehér fény keresztülszűrődött a poharainkban gyöngyöző s elenyésző buborékokon. Székeink - az időjáró szabadalmai - átöleltek, dédelgettek, úgy hogy nem is éreztük, hogy ülünk. Az a kényelmes, ebédutáni légkör fogott körül, melyben a gondolat, ledobva a pontosság békóit, bájos szabadsággal száguld ide s tova. Ily módon beszélt ő is nekünk, sovány mutatóujjával jelezve a fordulatokat, mialatt ott ültünk s lustálkodva csodálkoztunk szelleme termékenységén s azon a komolyságon, amellyel ezt az új paradoxont - mert annak tartottuk - fejtegeti.
- Figyeljetek jól ide, mert szembe kell szállnom néhány csaknem általánosan elfogadott gondolattal. Például, az egész geometria, ahogy az iskolában tanítják, tévedésen alapul.
- Nem lesz sok, ha ennyit kívánsz tőlünk bevezetésül? - szólt közbe a vitatkozó hajlamú, vörös Filby.
- Eszem ágában sincs azt kívánni, hogy bármit is elfogadjatok kellő megokolás nélkül. Csakhamar be fogtok látni annyit, amennyire szükségem van. Azt természetesen tudjátok, hogy a matematikai vonalnak - egy vastagság nélküli vonalnak - nincs érzéki léte. Ezt tanultátok, nemde? Éppígy nincs a matematikai síknak sem. Ezek puszta elvonatkozások. Vissza