Az idő metszetei (dedikált példány)

Fülszöveg

"Ritka szavú költő Pék Pál, hallgatásain alighanem okkal meditálhatnánk. firtathatnánk: mi tartozik belőlük a poéta alkotóra, s mi a hangot elfullasztó, a versíró kedvet derékbe törő, szűkös vidéki létviszonyokra. nem közvetlenül valóságtükröző, áttételek nélküli élménylíra az övé. Nem a külső, hanem a belső, lelki önéletrajz, egy jóval erősebben érzelmi-indulati, semmint gondolati gyökerű autobiográfia bontakozik ki a könyv lapjain. Feltűnő képsűrűségű állapotversei tapasztalatokat összegeznek, íródván a léthelyzettisztázás igényével. nemegyszer tűnnek föl időszembesítő struktúrák: bennük a gyermekkor édene, problémátlan totalitáshite ellenpontozza a felnőttkori illúzió- és identitásvesztését, teljességhiányát, másszor önfelszólításba átcsapó önmegszólítások tolmácsolják a válságszituáció döbbenetét és parancsolják az énazonosság maradékának őrzését. Kettős - személyes és nemzedéki - kiábrándulás indokolja Pék Pál csőd- és kifosztottságtudatát. Kötetében nem a felismerések újszerű, netán reveláló volta, hanem a panasz, a fájdalom dallama igazán megkapó. Diszharmóniáról, kevés reményű sóvárgásokról hoznak hírt a többnyire nagy affektivitású, tág asszociációs mezejű szavak, a merész összetételek, nemkülönben a két uralkodó mondattípus, az elliptikus (kihagyásos, kaleidoszkópikus), valamint az asszociáló, hosszú (kitérésekkel közbeszúrásokkal dúsított) parentetikus struktúra." (Lőrinczy Huba, 1985.)
"nem a harmónia illúziója, hanem lehetségességének tudása sejlik át a verseken, s ütközik meg a létezés tragédiáival." (Vasy Géza, 1990.)
Jelen gyűjteményét harminc év terméséből válogatta a szerző. Vissza