Az idő alakzatai és időtapasztalat a magyarságtudományokban

Fülszöveg

A kötet írásai, fiatal tudósok tanulmányai, a hungarológia tudományterületein megjelenő időfogalmakat, a megélt és az elmondható időtapasztalatokat tárgyalják. Az idősémák nyelvi megformálása / megformáltsága a társadalmi kommunikáció és a művészetek területén egyaránt alapvető jelentőségű. Az elbeszélő struktúrák döntően határozzák meg mind az irodalmi megnyilatkozások belső szerkezetét, mind az irodalomtudományi metaszövegek periodizáló, korszakretorikai törekvéseit. A történeti kutatások számára szintén kulcskérdés, hogy a fejlődés és lemaradás mégoly viszonylagos, de mégis mérhető jelenségei mennyiben esnek egybe egy-egy kor megélőinek szubjektív időérzetével. A nemzettől a kisebb közösségekig, sőt az egyénig is minden önelbeszélés rendelkezik jellegzetes időstruktúrával (fejlődés, hanyatlás, stagnálás), amelynek irányai és mintái (apokaliptikus, ciklikus, kontinuus vagy szaggatott) rendkívüli fontosságúak az adott közösség illetve egyén belső és külső „történetének",... Tovább

Fülszöveg

A kötet írásai, fiatal tudósok tanulmányai, a hungarológia tudományterületein megjelenő időfogalmakat, a megélt és az elmondható időtapasztalatokat tárgyalják. Az idősémák nyelvi megformálása / megformáltsága a társadalmi kommunikáció és a művészetek területén egyaránt alapvető jelentőségű. Az elbeszélő struktúrák döntően határozzák meg mind az irodalmi megnyilatkozások belső szerkezetét, mind az irodalomtudományi metaszövegek periodizáló, korszakretorikai törekvéseit. A történeti kutatások számára szintén kulcskérdés, hogy a fejlődés és lemaradás mégoly viszonylagos, de mégis mérhető jelenségei mennyiben esnek egybe egy-egy kor megélőinek szubjektív időérzetével. A nemzettől a kisebb közösségekig, sőt az egyénig is minden önelbeszélés rendelkezik jellegzetes időstruktúrával (fejlődés, hanyatlás, stagnálás), amelynek irányai és mintái (apokaliptikus, ciklikus, kontinuus vagy szaggatott) rendkívüli fontosságúak az adott közösség illetve egyén belső és külső „történetének", önértelmezésének és imázsának megítélésénél. A néprajztudomány és kulturális antropológia alapkérdése az időbeli és a kulturális-nyelvi-tradícióbeli távolságok felmérése, elméleti és pragmatikus (hagyományőrző és -örökítő) vetületben egyaránt. A magyarságtudomány mint interdiszciplináris keret kiváló lehetőséget ad e különböző módokon feltett, ám mégis azonos irányba tartó kérdések dialógusára, egyszersmind kritikai távlatot kínál „sorskérdéseink" elfogulatlan vizsgálatára, a nemzeti diskurzus alapfogalmainak (a „sors", és az „idő") összehasonlító, a nemzet kulturális és nyelvi határain túlra is kitekintő kutatására.
(A szerkeszti) Vissza