Az idegenlégiós (dedikált példány)

Fülszöveg

A kapun belül álljt, majd pihenjt vezényeltek. Mondani sem kell, rögtön lehajigáltuk a fölszerelésünket és lerogytunk a földre. Pár perc múlva, amikor az izmaink már kezdtek kihűlni, és a legkisebb mozdulatra is görcsös fájdalom nyilallt belénk, hirtelen előttünk termett egy csupa izom őrmester, és ordibálni kezdett.
- Azt akarja az állatja, hogy másszunk föl - súgta Boric bágyadtan, és arra a lépcsőre mutatott, ami a tér legtávolabbi pontján egy boltíves bejáratból a fölső bástyára vezetett.
Nem mozdult senki.
Erre az őrmester odalépett a falhoz, és fölvett valamit a földről. Egy fészkéből kihullott, döglött madárfióka volt. Visszajött hozzánk, és a dögöt kezében tartva azt sziszegte:
- Így fogom leharapni a fejeteket! Azzal leharapta a döglött madár fejét, és odaköpte a lábunk elé!
Francia nem tudás ide vagy oda, úgy pattogtunk föl, mint az odavágott gumilabdák, és egymást leverve lábról porzottunk föl a lépcsőkön. Ez a produkció azt eredményezte, hogy attól a pillanattól ellenkezés és vonakodás nélkül teljesítettünk minden parancsot.
Az akciófilmek hamis állítása szerint a mesterlövész nagy távolságból lő célba, néha ezer méternél is messzebbről. Igen, erre is képes, de ennél a távolságnál már nagy a valószínűsége annak, hogy nem, vagy nem jó helyen találja el a célpontot. A jó mesterlövész mindig arra törekszik, hogy a lövés sikerének érdekében minél jobban megközelítse a célt.
Lényeges különbség van tehát a mesterlövész és az orvlövész között. Ez utóbbi össze-vissza lövöldözik, a másik pedig - akárhol legyen is - lehetőleg egyetlen lövéssel, egy konkrét feladat elvégzésére összpontosít. Egyik kiképzőnk úgy magyarázta a kettő közötti különbséget, mintha egy kocsmai énekest hasonlítanánk össze az operaénekessel. Lehet, hogy ez túlzás, de azért van benne némi igazság.
Különleges könyvet tart kezében az Olvasó. Szerzőjét, Josic Julient 1972-ben még Juhász Józsefnek hívták, és az akkori Jugoszlávia egyik színmagyar falujából, Ómoravicáról utazott Párizsba, hogy megkeresse a fehérsapkások toborzóirodáját. Mint mindenkinek, neki is alapos oka volt rá, hogy belépjen ebbe a hírhedten híres hadseregbe, és miként előtte oly sokan, ő is hamar szembesült azzal a ténnyel, hogy a légió valósága nem egészen olyan, mint amilyennek a kaszárnyán kívül látszik. De Josic Julien bőrébe bújva eljuthatott gyerekkori álmai színterére, Afrikába. Itt aztán megtapasztalta mindazt, amit egy hivatásos katona megélhet: harcolt, megsebesült, embert ölt, és találkozott élete első nagy szerelmével. A legjobb tudása szerint próbált meg helytállni mint légiós, és nemcsak komolyan vette, hanem el is hitte a légió romantikájáról szőtt mítoszokat. Ez a könyv egy olyan ember élménybeszámolója, akit a légiós csőlátás szellemében neveltek. Az életével játszott hazárdjátékot, kalandról kalandra emelve a tétet. Vissza