Az idegen csillag

Előszó

Részlet a könyvből:

A hold duzzadt, sárga tömlője, mint egy óriási emlő csüngött le a trópusi égről. Az erdő felől koronként magányos vadállat hangja bődült, de csak a csendesség lett nagyobb tőle.
A király köralakú kunyhójában a primitív ember mély álmát aludta. Friss, sűrű fű fedte a bambuszrudakból egyberótt kúpos tetőt és vékony réseken keresztül fény szivárgott. A délnyugatnak néző ajtónyiláson át valahonnan, nagyon messziről érkező szél be-belegyintett.
Pihent a hatalmas.
Király volt és szépeket álmodott. Faháncs kötényű asszonyairól és testes barmairól. Lőporos szarujáról, faragott lándzsájáról, nagy dobjáról és három húrú gitárjáról.
Magasra csúszott a nap, amikor nyújtózott egyet és megébredt. Sátorának őrei köszöntötték és harsányan tamtamoztak a domboldalon. Felült, összeverte a tenyerét. Egyik ágyasa, fején gyapot turbánnal, kemény, kiugró mellei között rézamulettel, kőkorsót nyújtott át neki, amelynek fehér nedvét szűnni nem tudó mohósággal az utolsó cseppig kiitta. Azután megveregette a leány lapos tomporát és nevetett. A másik visszanevetett.
Mégegyszer kinyújtotta hosszú lábait, amelyekkel az idős kor ellenére is mint valami gólyalábakkal járkált dágványos birodalmában. Végigjártatta szemét a tetőn, a marhabőrtakarók hézagai között önelégülten pillantott meg egy molyette, sáfrányszínű kabátot és egy ugyancsak megviselt allonge-parókát, királyi méltóságának újabb díszeit, majd megrázkódott, mintha az éjszakát akarta volna rázni magáról és kezébe fogta hat láb hosszú botját, elindult a falu felé... Vissza