Az ibolyántúli ember

Fülszöveg

Életművének eddig megjelent 3 vers- és 1 esszékötetével a háta mögött Kárpáti Kamil sietve jegyzi meg Előszavában: "ez a könyv is előlről kezdődik: hosszában metszi át az életemet". Amit a költő szemmel láthatóan a t. Olvasó bíztatására hangsúlyoz - hogy t. i. bármelyik életszeletével (kötetével) kezdi is az ismerkedést, az Egészről kap keresztmetszetet -, már a 70-es években sem tetszett kritikusainak. A maguk ásta verembe estek: addig tagadták le a költő létezését, hogy fiatal költőként kényszerültek bánni vele, amikor már 25-30 éves költői múltra tekintett vissza. Ennek - átlátszósága miatt - legnyomorúságosabb, egyúttal azonban legkomikusabb példája is a magy. irod. tört., a "spenót" mindmáig utolsó kötete, melynek árulkodóan kurta és hevenyészett szócikkében úgy fogalmaznak, mintha a "spenót" lezárásakor Kárpáti még csupán első köteteinél tartott volna. Ennek kedvéért még a műjegyzékről is "megfeledkeztek"; Kárpátié a kötet egyetlen szócikke, amelyik alól a művek fölsorolása hiányzik. De ugyanebben a "spenótban" vagy féltucat, ha nem több, Kárpátinál sok évvel fiatalabb költőnél történik hivatkozás az antológia-szerkesztő Kárpátira, aki elsőként, vagy az elsők között biztosított nyilvánosságot a pályakezdőnek. A 65 éves Kárpáti életműkiadásának indulásakor A tengerre vetett ágy hátlapján már elhangzott a költő következetes "kifelejtésére" magyarázatot kereső kiadói kérdés, a miért? (Ma is tartjuk: a tisztázó erejű válaszokat a könyvben kívánjuk megjelentetni.) A puszta tény, hogy az első - epigramma tömörségű - válasz nem hazai berkekből érkezett (noha hazai újság hasábjain volt olvasható), már önmagában is magyarázat. De fontosabb ennél az írországi cikk mondata: "Csaknem minden megbocsátható, kivéve az erkölcsi fölényt." (Kabdebó Tamás: Kárpáti Kamil születésnapjára - avagy a börtönversek erkölcsi hitele, Magyar Nemzet, 1994. május 4.) Hogy e mondat üstökénél ragadta meg az igazságot, kiadói gyakorlatunkban mi is tapasztaljuk, így csak megerősíthetjük. Előző, 4. kötetünkben (A néma páva, Esszék) Kárpáti kíméletlen ténytiszteletével épp elég parazsat gyűjthet a fejére. Mégis úgy véljük, hogy az életműkiadás első évének kritikai mérlegét legalább itt, az 5.kötet fülén ismertetnünk kell a költő olvasóival. Kiadói interjúnkban (Esti Hírlap, 1993. szeptember 29.) ezt mondtuk: "A kritikusok szinte egyöntetűen megegyeznek abban, hogy Kárpáti Kamillal szemben súlyos mulasztása van irodalomkritikánknak, csak éppen senki nem vállalta egyénileg ennek a mulasztásnak a jóvátételét. Hát mi most letesszük ezt az egész életművet az irodalomtörténet asztalára. Letesszük, s tessék, akkor lehet törleszteni az adósságot.". A t. Olvasónak azt is érdemes tudnia, hogy ezen interjú elhangzásáig kb. 120 recenzió jelent meg Kárpáti könyveiről. Csakhogy közöttük alig akadt összefoglaló jellegű. Az sem lehet véletlen, hogy többségükben vidéki folyóiratok közölték, a költőnél 15-25 évvel fiatalabb szerzők tollából. S mert az irodalom közélete mindig is csak tenyérnyi téren zajlott, ma már az is köztudott, hogy a fiatal kritikusok itt-ott "túl szépnek" talált dolgozatait a mindenható szerkesztők lefaragták, vagy ahol az átiratással nem boldogultak, ott a két elkészült könyvismertető közül a "távolságtartóbbat", a szerkesztő instrukciójára jobban ügyelőt közölték.
Most azonban, egy évvel a fenti interjú megjelenése után, amikor a költő 3 versválogatása és 1 esszékötete életművének kiadása során nemcsak boltokba került, hanem ugyanúgy - nézeteltérésben a költővel, aki a Fejek felemelésének háza c. (1971-es) kötete óta a szakma tagjainak tiszteletpéldányt soha, kizárólag "viszonzás" köteteket küld - mi, a kiadói eljuttattuk a múlt és a jelen vezető kritikusainak is, most már azt kell megállapítanunk, hogy összességében a régi - joggal elégtelennek ítélt - 120 recenzió még mindig jóval magasabb színvonalon szólt Kárpáti Kamil köteteiről (ha nem is költészete egészéről), mint abból az összesen 4 hazai, hivatásos kritikus által írt recenzióból 3, ami egy esztendő alatt nyomdafestéket kapott. A 3-ból egyik mindenki számára különösen jól példázza a szakma színvonalának csökkenését, aki az életmű 2. kötetéről megjelent dolgozatot összeméri a tizenhét évvel ezelőtti, a költő 3. kötetéről írt dolgozattal 1977-ből - ugyanannak a kritikusnak a tollából. Az időmúlás hanyatlást hozó természete oly egyértelmű, hogy a személyiségjegyek deformálódásán túl a szakma általános elsekélyesedését is tükrözi. Ez még minket, fiatalabb könyveseket is meglepett. Úgy látszik, azért, mert hajlamosak vagyunk mindent az ország gazdasági romlásának tulajdonítani. De ennek a kétségtelenül létező rossz hatásnak a (még rosszabb) következményeivel nem foglalkozunk eleget.
Kárpáti Kamil életműkiadását, közös kiadói vállalkozásunk helyzetét tehát a legrövidebben így összegezhetjük:
Egy kivételesen nagy költői életmű kivételesen súlyos gazdasági helyzetben az emberi tisztességérzet kivételesen mély válságában lát kötetről kötetre napvilágot. Ez a felismerés - most már! - számunkra sem új. Új azonban az, amit a t. Olvasó a kezében tart. Kárpáti Kamil életműsorozatának 5. könyve: Az ibolyántúli ember. Szeretetébe ajánljuk. Vissza