Az extenzív állattenyésztés Magyarországon

Előszó

A pásztorkodás, az állattenyésztés extenzív megnyilatkozása, a magyar népnek évszázadokon át életét meghatározó gazdálkodási ága volt A 18-19. századi honismereti irodalom, majd az etnográfia is hamar felügyelt a jelentős gazdasági ágazatra; s Hermán Ottó áldozatos munkásságát számtalan tanulmány és önálló munka követte. Az állattartás és pásztorkodás annotált bibliográfiája egy teljes kötetet tesz ki. Ennek ellenére a magyar állattenyésztés néprajzi freskóján még igen sok a fehér folt Nem lehetünk elégedettek eddigi eredményeinkkel. Ez elsősorban abból adódik, hogy alapvetően megváltozott tudományunk szemléletmódja, és a korábbi, jobbára morfológiai elemzésen nyugvó, spekulatív következtetések helyébe ma már az anyagi kultúra történetén alapuló következtetéseket állítunk. A népi kultúra, elsősorban a materiális javak vizsgálata nem szakítható el a gazdálkodás és a művelődés történeti útjától. Következésképpen a jelenségeket minden esetben a gazdálkodás és a társadalom egyetemes történetéhez kell mérnünk.
Ilyen meggondolásokkal tűztem célul a magyar, elsősorban szűkebb hazám, a Nagyalföld egykori extenzív állattenyésztési rendszerének feldolgozását. A különböző területeken fellelhető tenyésztési technikák, más szóval a tartásmódok különbségeinek vizsgálata az állattenyésztés és a pásztorkodás néprajzi tanulmányozásának - talán - legfontosabb problémája. A belterjes és külterjes tartásformák fellelhetők még a recens népi kultúrában is. Változatainak skálája azonban az elmúlt száz-százötven évben még sokkal gazdagabb volt. A két alapvető tenyésztési módhoz alapvetően más tenyésztési rendszer, technika, eszközanyag, sőt hagyományanyag kapcsolódik. Mint arra már egy tanulmányomban rámutattam - a rideg és a szilaj szakkifejezések használata erősen problematikus, ezért munkámban elsősorban a közkeletű idegen szót, az extenzívet, illetőleg annak magyarított változatát, a külterjesei használom. Vissza