Fülszöveg
Virginia Woolfnak ez a műve igazi ritkaság: családregény. Három generáció megannyi tagjának életútján követi nyomon a modern angol társadalom kialakulását. Az első nemzedék, a Pargiter család és oldalágai a késő viktoriánus nagypolgárságot képviselik: éppen akkor, 1880-ban lépünk be a történetbe, amikor Abel Pargiter ezredes feleségének halálos ágya körül a következő generáció, a fiú- és lánygyermekek ábrándozva vagy türelmetlenül saját önálló életüket tervezgetik.
A regény nagy részét ennek a középnemzedéknek az élete, radikális változásokra, társadalmi felelősségvállalásra törekvése tölti ki. A lányok a feminizmus felé hajlanak. Rose és Eleanor hajadon marad, Rose azért, hogy a szürfazsettmozgalom aktivistájaként tevékenykedhessen, Eleanor, a legidősebbik pedig szinte sorsszerűen, hiszen rá hárul a család, a kisebb testvérek gondozásának feladata, amit a szegények között végzett szociális munkával színesít. Deliát igazságérzete az ír szabadság ügye felé tereli, egy ír férfihoz...
Tovább
Fülszöveg
Virginia Woolfnak ez a műve igazi ritkaság: családregény. Három generáció megannyi tagjának életútján követi nyomon a modern angol társadalom kialakulását. Az első nemzedék, a Pargiter család és oldalágai a késő viktoriánus nagypolgárságot képviselik: éppen akkor, 1880-ban lépünk be a történetbe, amikor Abel Pargiter ezredes feleségének halálos ágya körül a következő generáció, a fiú- és lánygyermekek ábrándozva vagy türelmetlenül saját önálló életüket tervezgetik.
A regény nagy részét ennek a középnemzedéknek az élete, radikális változásokra, társadalmi felelősségvállalásra törekvése tölti ki. A lányok a feminizmus felé hajlanak. Rose és Eleanor hajadon marad, Rose azért, hogy a szürfazsettmozgalom aktivistájaként tevékenykedhessen, Eleanor, a legidősebbik pedig szinte sorsszerűen, hiszen rá hárul a család, a kisebb testvérek gondozásának feladata, amit a szegények között végzett szociális munkával színesít. Deliát igazságérzete az ír szabadság ügye felé tereli, egy ír férfihoz megy feleségül, Milly, a legkonvencionálisabb nővér pedig egy vidéki földesúr felesége lesz.
A fiúgyermekek hagyományosabb utakat választanak. Edward klasszika-filológus Oxofrdban, Morris ügyvéd, Martin katona Indiában. A külszín ellenére ők jóval individuálisabbak a lányoknál: Edward és Martin sohasem nősül meg, Edward talán lappangó homoszexualitása miatt, Martin pedig szívből gyűlöli a hagyományos angol családi életet. Morris kivétel: az ő korántsem konvencionális gyermekei fogják megtestesíteni a harmadik generációt. Peggy, a lánya orvosnak tanul, olyan társadalmi státusra téve szert a XX. század eleji Angliában, amiről nagynénjei álmodni sem mertek volna, North, a fiú pedig az első világháború lövészárkaiban ér a felnőttkorba, elutasítja Angliát, és egy isten háta mögötti dél-afrikai farmon telepszik le.
A nagy írű regény záróakkordjaként a "jelenben", vagyis 1937 táján nagy családi összejövetelt tartanak az ifjabb Pargiterek és rokonságuk. A nagyszülők nemzedéke már csak történelmi emlék számukra, tőlük és a Viktória-kortól mintha fal választaná el őket, de az "Edward-koraiak", a máig jószándékúan utópisztikus gondolkodású középgeneráció bírja a fiatalság tiszteletét: Peggy, North és unokatestvéreik, barátaik sokkal szkeptikusabbak, antiutópisztikusabbak ugyan, de szeretettel, sőt csodálattal tekintenek Rosé-ékra és Eleanorékra, tisztelik meggyőződésüket és bátorságukat.
Ez a prousti színekben és ízekben gazdag, szépséges "London-regény" (amelynek esszépárja az ugyanekkor készült Három adomány) Woolf legsikeresebb műve volt a maga idején: sokáig vezette a New York Times bestsellerlistáját, és összesen öt hónapig szerepelt rajta.
Virginia Woolf (1882-1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Jacob szobája (1922), Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), A hullámok (1931), Flush (1933), Az évek (1937), Felvonások között (1941).
Vissza