Az európai pártok fejlődésének története

Előszó

Ma már közhelyszámba megy, hogy modem demokratikus politikai rendszer elképzelhetetlen pártok nélkül. A tény mögött azonban hosszú történelmi fejlődést rejlik, és ez a történelmi fejlődés egyrészt különböző forrásokból táplálkozik, másrészt a pártok létének tagadásával, jobb esetben pedig szükséges rosszként való elfogadásával kezdődik; majd olyan evolúciós folyamattal folytatódik, amelynek eredményeképpen a pártok sokoldalúan integrálódtak a modem európai képviseleti rendszerekbe, hogy végül - nagy történelmi fordulatok után - azok legdinamikusabb hordozóivá váljanak. Ez a fejlődési vonulat azonban önmagában inkább egy trendet jelent, amely a modem társadalmak hasonló strukturáltsága mellett is csak a nemzeti társadalmak különböző - és adott esetben deviáns - variációiban és megoldásaiban manifesztálódik, s amelynek történelmi rekonstrukciója ezért csak több nemzeti fejlődés figyelemmel kísérésével érhető el. Mert a társadalmi fejlődés politikai intézményesülésére és strukturálódására is érvényes az az általánosnak nevezhető szabály, hogy a valóban tartósnak és sikeresnek bizonyuló innovációk különböző politikai közösségek teljesítményei, és az általánosíthatóság vonala a sajátosként jelentkező egyeditől halad a történelmi átvételeken - és áttételeken - keresztül a regionális vagy azon is túllépő általánosítás felé. Emellett az is bizonyos, hogy ez a fejlődés nemcsak történelmi, hanem mai értelemben is egyenlőtlen, s végül semmi sem garantálja a létező pártok számára, hogy feltétlenül sikeresen megfeleljenek azoknak a funkcióknak, amelyekre létük legitimitását építik.
Mindez máris problémák sorát veti fel e fejlődés rekonstrukciós kísérlete számára. Klaus von Beyme a pártok keletkezéstörténetével foglalkozó irodalomban három elméleti megközelítési módot határol el egymástól, és ezek az institucionális, a válság- és a modernizációs elméletek értelmezései. Vissza