Előszó
Pozitív mottó: „Az európaiak nem élhetnek anélkül, hogy ne szánják magukat egy nagy, egységesítő feladat szolgálatára. Ha ezt nem tehetik, ellankadnak, elereszkednek, a lélek szétesik."
Jose Ortega
Negatív mottó: „Európa arra törekszik, hogy valami amerikai bizottság kormányozza. Egész politikája arra irányul."
Paul Valéry
Magyarország 2004. május 1-jével az újkori Európa legnagyobb önkéntes szövetségének tagja lett. Az önkéntesség és nagyság mellett meghatározó jellegzetessége kontinensünk egyesülésének a további bővülés, és a jellemzők közé tartozik még két kérdőjel is. A taglétszámé és az összetarthatóságé. Egyrészt, valamennyi földrajzilag Európába tartozó ország, ha talán soká, nagyon soká is, részese lehet-e az Uniónak? Másrészt, meddig tart a szövetség, megbontják-e egyszer a belső ellentétek vagy egy külső csapás a közösséget? Mert, hogy valamennyi, öröknek hitt szövetséget, szerződést, uniót vagy birodalmat - legyen az szent, varsói, szovjet vagy római - kikezdett az idő.
Ahol eddig szögesdrót és átjárhatatlan fal választott el a világ irigyelt felétől, ott már a személyinket sem nézik meg, a határ formális őrzője csak int: mehet. És jöhet, mert az egyesüléssel nem csak nemzetek indultak egy irányban Európába, hanem a kontinens tagállamai, polgárai és a brüsszeli adminisztráció is kopogtatnak egymás ajtaján. A folyamat kölcsönös és kétirányú. Magyar orvosok - micsoda lehetőség - a csatlakozás következtében tömegesen vállalhatnak munkát Nyugaton. És aggódunk is néha, maradnak-e elegen idehaza meggyógyítani a honfitársakat?! A globalizáció tömegével teremt munkahelyeket és - sokszor ennek folyományaként - bezárásra ítél foglalkoztatókat. Európában, de számunkra mégis csak külföldön döntenek tradicionális hazai cégek sorsáról. Mondhatjuk, ami megjelenik a fényben, árnyékot is vet - erről szól a pozitív és a negatív mottónk.
A munkajog sokkal mélyebben jelen van életünkben, mint amekkora szerepet - így első gondolatra - ráosztunk. Az élet kerete, a születés és a halál - a polgári, valamint családi jogé, a keretek közötti évekből megközelítőleg négy dekád a munkáé, így a munka jogáé is. Legyen az fehér-vagy kékgalléros állás, értelmiségi, fizikai, vezető, illetve az örök beosztott. A szerencse vagy a balsors természetesen kivonhat a munkajog hatálya alól. A vagyon vagy a zseni tehetsége nem kényszerít az alkalmazotti lét hétköznapjaiba, mások viszont munkanélküliként e hétköznapra, mint az óhajtott ünnep napjára vágynak. Magyarországon egy nemzedék élte meg a munka demagóg becsületét a brigád valós sikerével, a középszer biztonságát, a tényleges és a virtuális teljes foglalkoztatottságot, valamint mindennek a fonákját: a klasszikus (kapitalizmus kirobbanó pályaíveit és hanyatló mélységeit egy időben felszínre hozó instabilitás világát.
Vissza