Az eufémizmus

Előszó

Részlet a könyvből:
A stílustudomány napjainkban reneszánszát éli. A nyelvtudományi felfogás, mely a stilisztikára is döntő, a tizenkilencedik században két nevezetes fokon ment át: a történetin és természettudományin, de egyik sem termékenyítette meg a stilisztikát, amely megmaradt annak, aminek az ókor hagyományozta, a stílusjelenségek bizonyos formális-logikai csoportosításának. A stílustudomány egyik nagynevű képviselője, Bally, egyenesen történetellenes álláspontra helyezkedik s a természettudomány sem hozott a stilisztikának oly értékes ajándékot, amilyen a nyelvészet számára a fonétika volt. A stilisztika a szellemtudományi irány uralomrajutásával kapott új lendületre. A művészetek és így az irodalom terén is a stílusvizsgálat lett fontos: fejlődésük nem más, mint ízléstörténet. Croce és Wundt kimutatták, hogy mind a nyelv, mind a művészet: kifejezés, expressio, az emberi lélek reakciója a külvilágból vett hatásokra. Vossler szerint a stilisztika egyenesen betetőzése a nyelvtudománynak: a nyelvi jelenségek belőle magyarázandók, mint legfelső elvből. A nyelvi jelenségek pedig voltaképen esztétikai természetűek. Gustav Gerber nagy kétkötetes műve, mely a mult század hetvenes éveiben jelent meg: Die Sprache als Kunst, a nyelvet mint művészi eszközt vizsgálta, Croce és követői magát a nyelvet tartják a művészi terméknek, mely a többi művészettel egyetemben az esztétika körébe tartozik. Sprachgeschichte ist Kunstgeschichte, tanítja Vossler.
Bármennyi túlzás legyen is e felfogásban, számunkra megmarad a stílusjelenségek fokozott vizsgálatának szüksége. De nem mint magukban álló jelenségeké. Vizsgálnunk kell azon társadalmi állapotokat, viszonyokat, melyek közt a beszélő él és azon folyamatokat, melyek lelkében végbemennek s melyekre beszédével reagál. Vissza