Az északolasz Cinquecento

Előszó

Az a művész, akinek keze nyomán elsőnek tűnt fel az "új stílus" Parmában, Correggio (v. Antonio Allegri, 1489-94 között - 1534), Rómában valószínűleg sohasem járt. A Sixtusi kápolna vagy a raffaellói Stanzák nem szolgálhattak közvetlen példaképül neki, aki Mantegnának és Leonardónak nyomán kezdte tehetségét kibontakoztatni. Első freskóművén (1518 körül), a parmai S. Paolo kolostor fogadóterme mennyezetén e két mesternek fényárnyékos s dekoratív törekvésű öröksége látszik. Az újszerű feladat: kerti lugasként festeni a termet, friss és megragadó formálású; még az adott építészeti megoldáshoz ragaszkodó, de új elem társul hozzá, amely oly nagyszerepű lesz később: az illúzió. A játszi puttók mellett majd angyalok jelennek meg a S. Giovanni Evangelista kupolájában (1520-1523), ahol Krisztus száll a mennybe a tizenkét apostol köre felett (I. kép). Mintha a falat törné át a festés, amely mozgalmas és eszményítő - az előző kor szemléletével szemben -, hogy új világba emelje a nézőt, aki itt nem a mindennapi valósággal, hanem eszményeivel találkozik, amelyekkel élő kapcsolatban van. Magasztos pillanatokban látja őket: pl. a mennybe emelkedve Máriát angyalok és próféták gyűrűjében, Correggio főművén, a parmai dóm kupolájában; Alexandriai Szt. Katalint misztikus eljegyzése közben, a művész más képein, aki legtöbbször megfestette e témát (Detroit, Nápoly, Párizs). Legszívesebben az anyaságot ünnepelte Madonnáin, akik gyermekük iránti hódoló gyengédségükben feloldódva lágy mozdulatok és omló ruharedők színes gomolyával veszik körül szerettüket (3. kép). Minden mesterek között Correggio lírai édessége a legolvadékonyabb, festői szava a legsimogatóbb. Kiváló rajzoló ugyan, mégis a körvonal, a rajzosság a festményben nála vesztette el hosszú időkre uralmát. Helyette a leonardói eredetű füstszerű árnyék bujkál, a színek finom átmenete, sötétté hasonulása a formák határán. A világítási hatások két pompás változatán - A pásztorok imádása ("Az éjjel, Drezda) és Szt. Jeromos Madonnája ("A nappal", Parma 2. kép) - , melegséggel a megkapó változatossággal fűzi egybe szereplőit. Könnyedén rögtönöz: a Madonnák, Katalinok és Magdolnák megadó bájjal hajlandoznak alkotásain - szépségük és egyszerű szívük nem ismer rosszat, visszataszítót. Kizárólagos tárgyai alkotójuknak; nem csoportosítja őket építészeti háttér - táj is alig, a korábbi képeken inkább -, s környezet csak mellékesen érdekes. A quattrocento művészete, amely gazdagon alakította szereplői körül a tárgyi világot, ekkorra elvirágzott már. A "sacra conversazione" élőkép-szerű rendezését mozgalmasabb, könnyedebb, nagyszerűbb és nagyvonalúbb egybefűzés váltja fel Madonna Szt. Sebestyénnel (Drezda) s a késői Madonna Szt. Györggyel c. képein (uo.) a visszanéző és befelé forduló szentek vezetik a szemlélőt s fokozzák a Madonna felé a mű közvetlenül szóló, gazdagon árnyalt és játékos hatását. Mitológikus képeit (Danae, Róma, Borghese képtár Io, Ganymedes, Bécs; Léda, Berlin) utolsó éveiben festette: utóbbin puha-sárgásbarna színekkel a női testeket s kék-fehér foltokkal tűzdelt zöld lombháttérrel a tájat. A mitológikus tárgyú művek újszerű példái ezek: a quattrocento mesterek historizáló, részletezően körülíró ábrázolásaival szemben az eszményítő általánosítás, monumentális egységesítésre törekvő művészet emlékei. Nem kicsi képecskék, cassonék részei, hanem néha a nagy oltárképeket megközelítő méretűek - nem meseszerűek többé. Gyanútlan alakjaik a láthatatlan istenekkel érintkeznek s egyéniségük tán nem is egyszeri; inkább egy sors és típus megtestesítői. Vissza