Az értelem keresése

Előszó

Minden tanulmány kicsit önvallomás is, nemcsak tétel, hanem lélekállapot. Megírásához ihletettség kell, mint a vershez és élmények, mint a regényhez, írója, ha nem is vallhat költő módjára nyiltan s nem alakíthat regényíróként szabadon, egyéni, belső fejlődése során jutott el a más és más feladathoz; sikere attól függ, tárgyi igazát mennyire fűti át személyes izgalma, a meggyőzés igényét hogyan színezi a kifejeződés vágya. Mert tárgyi igazság és egyéni átélés feltételezik egymást; csak szenvedéllyel és rokonérzéssel lehet az idegen valóságba, rejtőző lelkekbe behatolni. Várni kell türelemmel s kilesni az alkalmas pillanatot, mikor a magunk készsége megérett a szolgálatra. Egy időpontban csak egyfajta modorban lehet az anyaghoz őszintén közeledni, az érzés és a belső vizió megköveteli a hűséget. A változás időhöz kötött, a gondolat ugyan hamar kész, de az ösztönök természetes érését nem lehet siettetni. Nincs műfaj, amelyben az évek futása olyan döntő tényező lenne, mint az esszében, semmifele művészet nem pótolhatja itt a felgyülemlő tapasztalatokat.
Ezért kockázatos kötetbe foglalni, egyidejűvé merevíteni, ami változó rohamozás volt a múltban. A fejlődés hideg tanulsága alig kárpótol az ellobogott lángok csüggesztő látványáért, a folytonosan kisikló megoldásokért, melyeket naiv bizakodással mindig újra véglegeseknek éreztünk... Vissza