Az erdő ébredése

Fülszöveg

Fekete István színes és változatos életművének másokéval össze nem téveszthető, jellegzetes elbeszélései azok, amelyekben a növények és a tárgyak, valamint a természet jelenségei beszélnek. Az író nemcsak az állatvilágot képes szóra bírni, hanem mindazt, ami a lehető legtágabb értelemben a környezetet jelenti. Hatásosan érzékeltetve ezzel, hogy semmi nem áll önmagában, azaz minden, ami van, a létezés összefüggésrendszerének része. Tündéri, és nem mágikus a világképe, hiszen varázslat helyett éppen hogy a valóság teljességének bemutatására törekedett "az anyag és a lélek szép harmóniájá"-ban. Nála nem kizökken az Idő, hanem azokat a pillanatokkal jeleníti meg, amelyeket az eltompult érzékszervű városi ember nem láthat. A Fekete István által "élő víziók"-nak nevezeti látomások éppen ezért, és nem a boszorkányosságuk miatti csodálatosak. Mintha tisztulna a szem, és élesedne a hallás, melyek hatására a létezés addig észre sem vett jelzése immáron értelmezhető és emberi nyelvre fordítható üzenetekké válnának.
Az évszakok a kalendáriumok illusztrációiként tűnnek fel a hónapsoroló elbeszélésekben. Az író - a régi nyomatkészítőkhöz hasonlóan - a közérthetőség miatt szükségszerűen antropomorfizál, amikor a természet folyton változó díszletei közötti a hónapokat olyan nők és férfiak képében lépteti színre, akiknek jelmeze, viselkedése és beszéde egyaránt a lényegükkel jeleníti meg. A találkozások színhelye az erdő, mely látványosan érzékelteti a természet változását. Ezekben a helyenként kifejezetten áhítatos lírai elbeszélésekben szinte organikus templomot alkotnak a fák, ahol a megkonduló harangvirágok .mintha az egész világot hívták volna az erdei Csend és Béke ünnepére".
Sorozatunk legújabb kötete a Fekete István tündéri realizmusát szemléltető lírai elbeszélések gyűjteménye. Vissza