Az Erdélyi Férfiak Egyesületének Évkönyve 1928-1933

Előszó

A történelem erőtényezői, bár formájukban más és más arcot mutatnak, végeredményében mindig ugyanazok. A történelem egyazon elemekből építi fel nap-nap után önmagát s ez az oka annak, hogy nem egyszer megismétlődik, vagy legalább is rokon helyzeteket teremt. Az Erdélyből kijönni kényszerült magyarok sorsa sem más, mint egy évszázadokkal ezelőtt megtörtént esemény visszafordított megismétlődése. A mohácsi csatavesztés után a magyar állameszme menekült Erdélybe, hogy ott életrehívó kovásza legyen a magyar élet két évszázadig egyetlen mentsvárának: a független Erdélynek. Majd az 1670-es évek után Erdély személy szerint adott menedéket azoknak a magyarországiaknak, akik a császári uralom alatt élő Magyarország szabadságáért küzdve, lelkesedve, élve kiszoríttattak saját országukból. A magyar állameszme tehát kétszer lelt szerető otthonra Erdélyben; először magát az eszmét, utóbb az eszme emigrációra késztetett harcosait fogadta be.
Bár Magyarország és Erdély élete egy és oszthatatlan, mégis vannak Erdélynek olyan sajátos érdekei, színei, értékei, amelyek mindenkor jogosulttá teszik azt, hogy az egyetemes magyar gondolaton belül éljen az erdélyi gondolat is. A román állam 1919-ben kiterjesztette impériumát Erdély fölé s ezzel előbb menekülni volt kénytelen a magyar egység gondolatán belül élő erdélyi gondolat, majd kevéssel utóbb emigrálniok kellett azoknak is, akik ennek a gondolatnak személyes hordozói voltak. A történelem megismételte önmagát. A megcsonkított Magyarország befogadta az erdélyi eszmét és azok hordozóit is. Vissza