Előszó
Az első, önálló kutatáson alapuló, magyar művészettörténetet veszi ebben a kötetben az olvasó. Első alkalommal szól ezeken a lapokon magyar szakember a művelt közönséghez és szaktársaihoz olyan témáról, a melylyel hivatása, de gyönyörűsége is foglalkozni. Az építészek, kik e munkát megalkották, jogosan hiszik magukat illetékeseknek, hogy saját szakmájuk fejlődésének történetét ismertessék és pedig azzal az alapossággal, melyre tanulmányaik képesítik és azzal a lelkesedéssel, melyre a művészet szeretete inspirálja őket.
Az itt következő lapok csak első kötetét képezik az építőművészet történetének, a mely ismét csak egy részét teszi az egyetemes művészettörténetnek, melynek megalkotása szerzőknek forró óhaja, legkedvesebb reménye és ha azt a magyar közönség támogatásával befejezniök sikerül, legfőbb büszkesége leend. Az építőművészet történetének három kötete az ókort, középkort és újkort fogja tárgyalni, míg a következő kötetek hasonló terjedelemben és beosztással a szobrászat és festészet történetét fogják ismertetni. Az egész művészettörténet tehát összesen kilenc kötet lesz, melyekhez mint tizedik a művészi ipar (iparművészet) története csatlakozik.
Általánosan elfogadott szokás az ókori építőművészet történetét Egyiptommal megkezdeni, mert a legrégibb időből eredő műemlékeket ez országban találták föl. Velők majdnem egykorúak Káldea (Babilon) és Asszíria maradványai és csak pár századdal fiatalabbak Kisázsia, Fönícia és Izrael romokban heverő építményei. Perzsia művészetének csak első része esik ebbe a korba, de egységes tárgyalás kedvéért a második részt, a szasszanida művészetet is itt ismertetjük. Ugyanez okon, India, Kína és Japán építészetét is áttekintjük e kötetben a középkorba sőt az újkorba nyúló alkotásával együtt, valamint itt szentelünk néhány lapot Amerika emlékeinek is, melyek létesültek és elpusztultak mielőtt tudomást vehettünk volna rólok, a fölfödözés idején már romokban hevertek. A klasszikus építés: a görög, etruszk és római alkotja legfőbb részét az ókor művészetének, utána már a hanyatlás korába esik az ókeresztény építés keletkezése, melynek utolsó emlékei ugyancsak a középkorban épültek. Az izlam építés, melyet e kötet utolsó lapjai tárgyalnak, nem ókori stílus. Hogy mégis, mintegy függelékül, ide soroltuk, arra a főok volt, hogy vezető eszméi nem állanak kapcsolatban a középkoréival, a távolság tehát, mely az időbelileg a középkorba eső izlámot a kereszténységtől, mint a középkor vezéreszméjétől elválasztja, oly nagy, hogy célszerűbb ezt a stílust a két korszak közé helyezni és áttekinteni azt az újkorba eső hajtásaival együtt itt, hol eredetének vékony szálai, a szasszanida építésben, még előttünk vannak.
Ez volna röviden az anyag, melyet e kötet ismertet és a melynek kezelését részletes tartalomjegyzék és 2300 tételű betűsoros tárgymutató könnyíti meg, míg a továbbkutató olvasónak segítségére a háromszáznál több művet fölsoroló bibliográfia szolgál.
Mielőtt munkánkat a magyar közönség elé tennénk, egy igen fontos kérdésben, a helyesírás kérdésében elfoglalt álláspontunkról kell megemlékeznünk. Ez, elismerjük, olyan pont, a melyet munkánkban vitatni lehet, de erre is sajátos viszonyaink adják meg az okot. A magyar tudományos irodalom nem rendelkezik a nomenklatúrára nézve határozott szabályokkal és azért kénytelenek voltunk ezen a téren a magunk lábán járni. Nem a mi hivatásunk olyasminek a megalkotását megkísérelni, a mit a szakemberek, nyelvészek és tanárok évtizedek óta
megteremteni nem voltak képesek: az egységes és rendszeres magyar helyesírást.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal