Előszó
A barokk megértését számos előítélet nehezíti. Sokan csak a formák öncélú játékát, a hivalkodóan gazdag alakítást, a megtévesztő látványosságot, a mesterkéltséget, a zsúfolt díszítést látják meg...
Tovább
Előszó
A barokk megértését számos előítélet nehezíti. Sokan csak a formák öncélú játékát, a hivalkodóan gazdag alakítást, a megtévesztő látványosságot, a mesterkéltséget, a zsúfolt díszítést látják meg belőle, s ha értékelik is a szerkesztő tudás fölényes biztonságát, a hatáskeltés mesteri tökélyét, olyan stílusnak tartják, amely merőben külsődleges eszközökkel él, s a rutinosan képzett felszín varázsával, a kifejezés csiszoltságával próbálja meg ellensúlyozni a komolyabb mondanivaló, a tartalom hiányát. Egészében véve úgy tekintik, mint valami múló, dekadens közjátékot, mely a polgári fejlődés menetét megakasztva, szervetlenül ékelődik be a reneszánsz és a klasszicizmus közé.
Az ilyenfajta elmarasztalás korántsem új keletű, jó kétévszázados múltja van. Akkor keletkezett, amikor a klasszicizmus elméleti megalapozói harcot indítottak az előző korszak valódi vagy vélt túlzásai ellen, s a változás szükségességének igazolására a barokk szenvedélyes bírálatából merítették a dontő érveket. Jellemző példa rá Francesco Milizia, a XVIII. század egyik jelentős teoretikusa. A barokkban csak az önkényességet, a különcködést, a művészet orok normáinak a tagadását látta, s kíméletlen gúnnyal ostorozta érthetetlen tévelygéseit. Építészek életrajzait tárgyaló könyvében (Memorie degli architetti antichi e moderni) a XVII. század egyik legnagyobb itáliai mesteréről, Francesco Borrominiről azt írja, hogy műveiben éppoly "visszájára fordult és zavaros minden, mint amilyen... az elméje volt". A másik nagy olasz barokk mester, Guarino Guarini elítélésére pedig már nem is talál megfelelően erős szavakat. Csak a retorikus kérdést teszi fel: mi lehet az oka, hogy egy építész, aki ismerte Vitruviust, Albertit, Palladiót, tehát a klasszikusokat s a klasszikus szellem újjáélesztőit, ennyire letévedhetett a művészet útjáról. S a válasza gorombán lekezelő. Az ép érzék s a jó ízlés hiányán - mondja - nem segítenek a kiváló példák sem, mert "ha valakinek émelyeg a gyomra, annak a legjobb falattól is csak csömöre támad".
Vissza