Előszó
A nagyszünidőben Olaszországot jártam. A tanár szemével néztem mindent. A hatalmas alkotásokat, a nyüzsgő, vidáman dolgozó életet, egy alpini ezred gyakorlatozását, feketeinges fasisztákat,...
Tovább
Előszó
A nagyszünidőben Olaszországot jártam. A tanár szemével néztem mindent. A hatalmas alkotásokat, a nyüzsgő, vidáman dolgozó életet, egy alpini ezred gyakorlatozását, feketeinges fasisztákat, feketehajú, villogószemű balillákat és a fontosságuk tudatában komolyan menetelő avantgárdistákat. Eltűnődtem. Tulajdonképen mi is Olaszország? S felvetődött bennem, hogy ez az ország Edmondo de Amicisnek, illetőleg a «Szív»-nek az országa. A felfrissült, új vérre kapott szívnek a nemzete a mostani olasz nép. Hatalmas és nagy ország.
És eszembe jutott az én szegény, meggyötört nemzetem, az igazságtalanul minden emberi jog, belátás ellenére tönkretett szép hazám.
És eszembe jutottak az én gyermekeim, első tanítványaim, kik még a csonkítatlan Magyarországot látták Európa térképén, de akik átélték egy háborúnak minden szenvedését, forradalmak gaz borzalmait, de nem torpantak meg, hanem acélos erővel, rendületlen kitartással bíztak Magyarország jövőjében.
A magyar ifjúság óriási értéket jelent. Megvan benne minden, ami egy nemzet jövőjéhez szükséges. Lelki vidámság, akaraterő, szellemi frisseség, lángoló hazaszeretet, törhetetlen vallásos meggyőződés s mindig elevenen, frissen buzgó istenszeretet.
Szeretem a hazámat, s nemzetem ifjúságát. Néktek - ifjúság - tárom fel régi naplómat. Nézzétek meg magatokat benne.
Én tudom, hogy olyanok vagytok, mint voltak «az enyéim», s így ti is az enyéim vagytok.
Vissza