Az én Rosette-i kövem

Fülszöveg

„Új drámaírók"- Spanyolországban így nevezik azokat a
színházi szerzőket akik a '60-as évek eleje és a 70-es évek
második felében lezajló demokratikus átmenet között
születtek. Közös bennük, hogy ők már a diktatúrából
ismert cenzúra nélkül írhattak. És közös bennük az is, hogy
szembemennek a hagyományos színházi, drámaírói és nézői
elvárásokkal - nagyon különböző, kísérletező módon. Roppant
változatos világkép és dramaturgiai felfogás tárul elénk a kötet
négy mai spanyol drámájából is.
A „hatvanasok" nemzedékéből mind a rendkívül termékeny
és díjat díjra halmozó JÓSÉ RAMÓN FERNÁNDEZ (1962), mind
a szintén népszerű IGNACIO GARCÍA MAY (1965) vállalja a
nagy anyagot görgető, hagyományosabb kidolgozást, de
eszköztáruk és főképp ritmusuk merőben eltérő. A „hetvenesek"
közül az andalúziai születésű GRACIA MORALES (1973), a
granadai RemiendoTeatro alapítója és szerzője más utakon
jár: sokszor egyetlen helyzetre fókuszál, és ismétlésekkel,
elhallgatásokkal teremt feszültséget. A legfiatalabb és
legfrissebb szerző JÓSÉ MANUEL MORA (1978) meghatározó
alakja a spanyol Fringe-nek (Madridban Frinjé-nek nevezik),
de otthonosan mozog a mai európai és amerikai színházi
műhelyekben is; 2014-ben a budapesti Eötvös Loránd
Tudományegyetem Spanyol Tanszékén vezetett műhelyt
A nagy változatosság mögött nem kevés közös motívumot
is találunk a négy műben: a legszembeötlőbb talán a múlt
feldolgozására tett sokféle kétségbeesett kísérlet - amelyekkel
épp annak feltárhatatlanságát mutatják be a szerzők.
Ugyancsak hangsúlyos „a másik" jelenléte, és a hozzá kötődő
dilemmák sora: extrém helyzetekben és változatos szinteken
szembesülnek velük a hősök.
Talán nem is áll olyan messze tőlünk ez a világ. Vissza