Az én népem

Előszó

Bölcs, megfontolt, előrelátó, jóságos, kedves, mogorva, zord, zsugori, áskálódó...
Valamennyiünk jelzői. Így egyben. Hogy mennyit lát meg belőle más, csak részben múlik rajtunk. Szerepvállalásunk sorsszerű, emberhez, családhoz, néphez és a Föld kisebb vagy nagyobb szegletéhez kötött, ahol vállaljuk egymást, vagy menekülünk és hontalanná, hazátlanná, talajvesztetté leszünk. Magányosan, gyökerek nélkül emberségünk sem teljes...
A szerző felvállalja - gyarlóságaikkal és erényeikkel együtt azokat az embereket, akikért a szögediséget, az alföldiséget, a magyarságot is fel lehet, fel kell vállalni - a szívében hordozott, szeretett, keménysorsú, bölcs, torzsalkodó népét.
A szentenciákat a hazáról, a népről, az emberről már legnagyobbjaink leírták, elmondták. Vigyázzban állva tudjuk, énekeljük, hogy itt élnünk, s halnunk kell. E kötet írásai vágóképek hozzá, hogy miért és kikért is. Ahogy a szerző bemutatja őket, összeáll a nagy-nagy mozaik, ahol a hiány apró szilánkokat mi magunk is be tudjuk illeszteni, vállalni tudjuk, hogy az Ő népe a Mi népünk is.
Sz. Nagy Lászlónak ez a harmadik könyve. A kötet - és a korábbi művek - írásait még kézzel írott formában olvastam, elsőként mondtam véleményt, esetenként sok-sok jelzőt kemény szívvel húztam ki.
Még egyetlen jelzőt szerettem volna teljes szívemmel, minden igyekezetemmel és tudásommal elvenni tőle: a betegsége elé komoran tapadó, kegyetlen ékítményt.
Ez az egy nem adta magát, ez az egy kíméletlen s végzetes volt... Vissza