Az én közgazdaságtanom (dedikált példány)

Előszó

A könyv, amit az olvasó a kezében tart, kiáltás a vadonba - egy nagyon is szükséges kiáltás a nagyon is makacsul létező, nagyon is vadonba. A könyv lázadás az eluralkodott rendszer ellen - és ez a rendszer, eléggé különös módon, sem nem szocialista, se nem kapitalista. Ez úgy gazdasági rendszer, ahogyan gyakorlattá vált a világ legnagyobb részén, a 20. század legnagyobb hányadában.
A közgazdaságtan, elméleti felfogás szerint, társadalomtudomány, amely szándékai szerint az emberek javát szolgálja. A nagy közgazdászok, Adam Smithtől Keynesig, St. Simontól Marxig, nagy humanisták voltak. Hermann egy gazdasági gyakorlat ellen lázad, amely jócskán eltér ezektől az alapvető ideáloktól. Küzd a munka megfelelő értékeléséért, az emberi szükségletek sokkal egyenlőbb és igazságosabb kielégítéséért. Bár azt állítja, hogy sohasem értette a szocializmus gazdaságtanát, amelyre tanították a kommunista rendszerű Budapesten, álláspontja egyáltalán nem szokványos. Ennek gyökerei abban az alapvető koncepcióban keresendők, amelyet különösen a fiatal Marx fogalmazott meg világosan, hogy az emberek lényegében gazdasági lények. Ami valóban maghatározó az emberi életre az az élet „anyagi alapja" - a többi, értelemszerűen, nem más mint „felépítmény", amolyan hab a tortán. Mivel a könyv a közgazdaságtanról, pontosabban az emberi szükségletek kielégítésének eszközeit előállító gazdaság lehetőségeiről (és hiányosságairól) szól, megbocsátható a szerzőnek, hogy eltekint a társadalom nem-anyagi tényezőitől (nevezetesen azoktól, amelyeket kulturális gyűjtőfogalomba tartozóként tartunk számon, inkább civilizációs, mint művészeti értelemben), és megmarad feladatánál.
A könyv feladata, hogy tiltakozzék - kihegyezetten, ironikusan, gyakran szellemesen teszi ezt -, egy olyan közgazdaság ellen, amely semmibe veszi az embereknek, mint emberi lényeknek az anyagi igényeit. Okét gazdasági szereplőként - „homo oeconomicus"-ként - tartja számon a jelenlegi közgazdaság. Ez, nem vitathatóan, egy dimenziója a „reál"-emberi lénynek, de csak az egyik dimenziója, amint Herbert Marcus is rámutatott erre. És mégis, még ez a dimenzió is félreértelmezett, mert leszűkítve csak gazdasági, és nem pedig egy „szerves" vagy „társadalmi-kulturális" rendszerrel összefüggésben veszik tekintetbe. Vissza