Az én kis életem (dedikált példány)

Fülszöveg

"Kiértünk a temetőbe. Jó volt kiszállni a naptól fűtött villamosból, majd megsültünk benne, bár igazából eddig nem nagyon éreztük, és még az út sem tűnt hosszúnak. Mondta is: - Nagyon rövidnek tűnt ez az út, de tudja, miért, mert jól éreztük magunkat, és nagyon örülök, hogy velem van, Hilda.
Áhítatos csend borult a temetőre. Nem tudom, mért volt bennem ez az érzés, de szerettem a temető nyomasztó csendjét, a virágok nehéz illatát. Engem nem riasztott a temető hangulata. S ebben a pillanatban, mintha villám csapott volna az agyamba, úgy jutott eszembe, hogy én mit tettem. Döbbenten vettem vettem észre, hogy egy lélek sincs körülöttem ebben a kihalt temetőben, csak ez az idegen férfi. Fájdalmas szép Szűzanyám, most légy velem, segíts meg, bocsásd meg a bűnömet, hogy nem fogadtam szót az anyámnak. Hogy lehetek ennyire buta kis hülye? Félelem vett rajtam erőt, hogy ennyire ki vagyok szolgáltatva ennek a férfinak. Na, most nyugodtan meg is ölhet. Így ölték meg a barátnőmet is, a szegény Rózsit. Csak még egyszer segíts meg, édes jó Jézuskám, hogy ebből a temetőből kijussak, biztos, hogy a büdös életben se nézek erre a magyar emberre.
A csávó meg mondja: - Hilda, megkérhetném... - gondoltam magamban, ó, Istenem most megint mi jutott az eszébe, tán most akar meggyilkolni, na, a szívem már megint a torkomban dobogott, ijedten nézhettem rá. - Előre tudom, hogy nagyon csodálkozni fog, mert a temető nem alkalmas hely arra, amit mondani szeretnék. De úgy érzem, hogy itt és most kell megkérnem arra, hogy legyen a feleségem. Most fogadtam meg az édesanyám sírjánál, hogy senki más nem lesz a feleségem, csak maga."

Péliné Nyári Hilda muzsikus cigányok leszármazottja, Péli Tamás festőművész édesanyja. A családjában sok nemzedéken át jelentkező művészi tehetség nála megejtő mesélő- és íráskészségben jut felszínre. Önéletrajzának gyermekkorát felidéző első részében a pesti cigányság két világháború közötti élete elevenedik meg. Vissza