Az én katedrám

Fülszöveg

Ez a kötet Németh László magyar irodalomtörténeti tanulmányait gyűjti egybe, a kezdetektől, a régi magyar költészet első, ránk maradt darabjaival is foglalkozó, kis könyvecske terjedelmű tanulmányától, A magyar ritmus-tól kezdve A Nyugat elődei-ig. Csupa olyan tanulmány a magyar irodalmi múlt leglényegesebb vállalkozásairól és sorskérdéseiről, amelyek húsz-harminc, sőt negyven esztendő óta most jelennek meg első ízben, mint pl. a Berzsenyi-, a Széchenyi-könyv, vagy a Móricz Zsigmond gondozásában kiadott regény, A rajongók elé írt nagy Kemény Zsigmond-tanulmány.
"A múlt tavaszon egy délutánt töltöttem magyart tanító tanárok közt Debrecenben - írja a kötet előszavában Németh László, visszaemlékezve e könyv ötletének születésére. - Az előadóteremben mintegy háromszázan fogadtak, egy-kétszáz állítólag még kívül is rekedt. Az előadás után, ahogy az ma már szokás, a kérdések következtek. - Nem lehetne-e, tudakolta az egyik névtelen kérdező, a magyar múlt nagyjairól szóló tanulmányaimból egy irodalomtörténetfélét összeállítani s a közönség kezébe adni?
Ez a javaslat szöget ütött a fejembe. Munkáim kiadásában a tervek szerint lett volna egy kötet, amelyet három nagy tanulmányomnak, a Berzsenyinek, Széchenyinek, Kemény Zsigmondnak szántunk: nem lehetne-e ezek köré a reformáció koráról szóló kis esszéimtől a Tanú-beli A Nyugat elődei-ig, történeti rendben, valamennyi irodalomtörténeti jellegű írásom odacsoportosítani? Az ötletet a sorozat szerkesztői előtt is felvetettem. Kiadói szempontból jónak tartották, s néhány perc sem telt bele, a sajkodi diófa alatt, ahol a munka folyt, a könyvcím is kipattant: - Az én katedrám - vágtam ki, bár később kételyem támadt a címmel kapcsolatban.
Amiért ez a cím később mégis meggondolandónak tűnt fel: ezek az írások, hallhatóan, nem a katedráról, hanem a tanulópadból szólnak; az irodalomtörténetet nem tanítom, hanem tanulom bennük, s a kötet épp arra lehet példa, hogy az élő irodalommal elfoglalt kritikus, a maga munkáin dolgozó író mint érzi szükségét, hogy irodalmunkat, majd itt, majd ott, látszólag rendszertelenül, százados távolságokban megszíja, amíg mintegy tizenöt év alatt izgató kalandokból, érzéki részletekből egy irodalomtörténetféle áll össze.
Az, úgy hiszem, természetes, hogy egy irodalomtörténet, amely ilyen különböző időben, különböző indításból írt tanulmányokból támadt, nem akarhat az egységes szemlélet előnyével, távlatával készült irodalomtörténetekkel versenyre kelni. De ma, amikor régibb irodalomunk egyre inkább kicsúszik a közönség tudatából, s az ifjúság irodalomszeretete is néhány, modernnek tartott költő ismeretére zsugorodik: tán nem lesz felesleges az emlékeztetés, hogy ez az irodalom mit jelentett egy korábbi nemzedék írójának..."
Kiadványunk a nagy sikerű kötet változatlan szövegű második kiadása. Vissza