Fülszöveg
Az emlékezet színháza (teatro de la memória) a kortárs spanyol drámairodalom markáns irányzata, amely a XX. századi történelem két fontos traumájának, a spanyol polgárháború (1936-1939) és a Franco-diktatúra (1939-1975) feldolgozásának a szándékában gyökerezik. Legfontosabb törekvése a tragédiákkal teli múlt hol szubjektív, hol dokumentarista rekonstruálása, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a feledés homályában maradt eseményekre.
Drámaantológiánk szerzői műveikkel az emlékezés fontosságára, a múlt sebeinek feltárására és gyógyítására hívják fel az olvasók (és a nézők) figyelmét. Témaválasztásuknak alapvetése, hogy beszéljünk a múltról, ne felejtsük el, és tanuljunk belőle, hi--szen emlékezés nélkül nincs holnap, emlékezés nélkül nincs ^ megbékélés.
Fontos kiemelni: kötetünk szerzői nem rendelkeznek közvetl^ emlékekkel a polgárháborúról, arról szüleik és nagyszüleik elbe-^ széléseiből alkothattak képet. Az öt drámaíró közül négyen ^ Joan Cavallé (1958), Laila Ripoll...
Tovább
Fülszöveg
Az emlékezet színháza (teatro de la memória) a kortárs spanyol drámairodalom markáns irányzata, amely a XX. századi történelem két fontos traumájának, a spanyol polgárháború (1936-1939) és a Franco-diktatúra (1939-1975) feldolgozásának a szándékában gyökerezik. Legfontosabb törekvése a tragédiákkal teli múlt hol szubjektív, hol dokumentarista rekonstruálása, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a feledés homályában maradt eseményekre.
Drámaantológiánk szerzői műveikkel az emlékezés fontosságára, a múlt sebeinek feltárására és gyógyítására hívják fel az olvasók (és a nézők) figyelmét. Témaválasztásuknak alapvetése, hogy beszéljünk a múltról, ne felejtsük el, és tanuljunk belőle, hi--szen emlékezés nélkül nincs holnap, emlékezés nélkül nincs ^ megbékélés.
Fontos kiemelni: kötetünk szerzői nem rendelkeznek közvetl^ emlékekkel a polgárháborúról, arról szüleik és nagyszüleik elbe-^ széléseiből alkothattak képet. Az öt drámaíró közül négyen ^ Joan Cavallé (1958), Laila Ripoll (1964), Mariano Llorente (1965) és Jüan Mayorga (1965) - még a Franco-rendszer évtizedeiben, míg Alberto Conejero (1978) már a születő spanyol demokráciában látta meg a napvilágot. Mindegyik drámaíró több rangos irodalmi díjban részesült már, többek között az antológiánkban szereplő műveikért is.
Válogatásunk öt olyan kortárs színdarabot tartalmaz, amelyekben a spanyol polgárháború és annak a spanyol társadalomra valótraumatikus hatása különböző nézőpontokból jelenik meg. Illetve más-más időpontból szemlélve tárul fel előttünk a múlt. A sötét tó' 1937-re tekint vissza, míg a 927 spanyol útja Mauthausenbe és A kékhároní)szöga második világháború alatt, az 1940-1945 közötti esztendőkben átélt fájó emlékekre irányítják a figyelmünket. A leégett kert története már a diktatúra után, a 70-es évek végén idézi fel a polgárháború egy elfeledett eseményét, míg a kötet utolsó drámája, a Mezítláb az augusztusi ho/dJ fényben már a spanyol demokráciában, a kilencvenes évek felé keres választ a múlt kegyetlenségeire. j/T
Vissza