Az emberélet útjának feléig

Előszó

"Még a gyermekkor félálmában történt. Vasárnap volt és a kisfiú felállott a San Martino del Vescovo-templom jobboldali első pillére mellett az Allighieriek padjában, az oszloptól föléje tartott alacsony ív és az orgona arany sikolya alatt, kicsiny termetével egészen elveszve a templomot megtöltő sokaságban, úgy , hogy a fedetlen fejeken és a tömjénfüst kék ködén át nem látott mást, mint az oltár gyertyáinak skárlátvörösen ragyogó lándzsahegyeit.
A pap az Utolsó Evangéliumot mondotta: az orgonaszó magasra emelkedett búsága felett szinte reszkettek a templom falai és a csupán cseréptetőzetet tartó gerendák, azután megkezdődött a nép kiözönlése a templomból, amit nekik meg kellett várniok, mert így nem mehettek végig nyugodtan a tolongó sokaságon. Azért nyugodtan állt tovább apja és mostohaanyja közt, akikkel együtt a templomban volt. S amint oldalt fordította fejét, láthatta a vaskos négyszögű oszlopnak az ő jobbja felé eső oldalán a befalazott sírfeliratokat, az Allighieri-ház tagjainak sírfeliratait.
A család egyike volt a templom alapítóinak, azért megholtjait a templom kriptájában temethette el, a sírfelirataik pedig idekerültek a család padja mellé - így éltek együtt az élők a megholtakkal a templomban.
Ott volt az ősök emlékezete durva, füstösség vált márványlapokon, a legrégibbeknél oly otromba betűkkel, hogy alig lehetett olvasni mindegyiket, - Gherardo Allighieri, a kisfiú apja középre helyeztette el feleségének márványtábláját" Vissza