Az emberélet fordulói

Előszó

A régi ember a kerek világ kellős közepében a teremtő és törvényt adó Urat találta meg. Hitt mindenható erejében, s abban, hogy a látható és láthatlan (csak sejthető, csak hatásaiban észlelhető) csillagnyi másságban egyazon Ige működik; eképpen a minden porcikájában összefüggő "téridő" rendszer része, részese lehetett. Az "egybetartozást" analógiás kapcsolatokban érzékelte. A természetben, a Mindenségben fölfedezett (megtalált) egybecsengéseket szűkebb emberi környezetére is érvényesnek tartotta. Nem másolta a természet adta "mintákat"; emberi különvalóságát megtartva, azt erősítve igazította életét a "nagy-egész" működésrendjéhez.
E jegyzetben az emberélet három nagy fordulójához kötődő szokásokat mutatjuk be, a régi falu biztonságos világát. Azt a ma már csak szórványban föllelhető életformát, amelyben a születő gyermeket áldásként fogadta a család; s a templomi keresztelő mellett Őrségben és Göcsej némely falujában a Nappal, Gyimesben a Holddal (Babbával) is megáldotta; azt a közösséget, amelyben a szülő anyának a Boldogasszony bajtól megóvó ágyát készítették el, s a gyermek bölcsőjének is szakrális szerepe volt.
Olvashatunk az ezerfajta párkereső játékról; az esküvőről, a lakodalomról, amelyet a századfordulón még szinte kizárólag kisfarsangkor (Mihálytól Katalinig), de még inkább a Vízkereszttől Hamvazószerdáig húzódó nagyfarsangon tartották. Az esküvőt "lánysirató" és "legénybúcsú" előzte, a házasságban ugyanis az új pár - analóg módon a farsangkor földbe kerülő, csírát bontó gabonamaggal - életét a születő újnak áldozta, a "csírá"-nak, fokozatosan a fészeknyi gyermeknek "tápláléka" lett. A menyegző a halál első grádicsa volt; Sióagárdon a gyászruhát jegyajándékként kapta a menyasszony.
(A halál második grádicsát az öregkor hozta. Miképpen a szeptemberi határban töve szakad a növénynek, megszűnik kapcsolata az éltető nedvességgel, aképpen szakad meg kapcsolata az öregembernek is az érzéki világgal, s életének "távozás" előtti vágytalan szakaszában a nagycsalád vagy a falu tanítója, gyógyítója lesz.)
Az utolsó átváltozás a novemberi határral analóg. A megvénült, halott test a földbe tér, akárcsak az elszáradt növények, a lélek pedig Teremtőjével egyesül. Erdély számos vidékén a halottat a tiszta szoba földjére fektették, hogy a föld vegye magához az élettelen testet, fogadja majd be a temetésen, s lelkét szentelt gyertyákkal, imádsággal, siratással "igazították" az ég felé.
Úgy véljük, hogy eleink szokásrendszerének teljesebb ismeretére szüksége van a tikkadó lelkű mai embernek. Bár a régi formákat másolni a mában (a megváltozott körülmények között) csak részben lehet - módszert adhat a hagyomány, s gyökeret erősíthet; mivel a valóságos hit értéket őrző kerekségét mutatja meg.
A Melius Alapítvány "Régi Gyógyítás Műhelye"-nek a gyógyító és "egész"-séget megtartó néphagyományokat összefüggéseiben vizsgáló és működtetni akaró munkájához e jegyzetet és irodalmát eszközként ajánlom. Vissza