Az ember nyomában

Előszó

Első találkozásom az emberrel egészen kiskoromban történt, mikor még boldog öntudatlanságban éltem s apám, anyám arca volt a két nap, amely az életemet sütötte. Még ekkor nem volt semmi félelmem se, nem támadt egyes szavaknak ijedelmes háttere bennem, amelyekben valami roppant és sötét zuhatag búgását hallottam, halálét, messzeségét és félelemét, mint ezután az élményem után. Nem. Érintetlen voltam még, tiszta, derűs és bátor, nem voltak szomorúságaim, nem volt egyetlen kérdésem sem, csak mint valami apró és boldog állat: éltem. Bizonyára bennem volt már minden, ami később szomorúvá, érzékennyé és korán hallgataggá tett, bennem volt a későbbi énem, de még nem tudtam róla s lehettem volna fa, virág, apró bogár, erdei állat; még csak az anyag voltam, amelyből az élet vétetik.
Az emberrel való találkozásom hirtelen történt, váratlanul, az ébredésnek minden előjele nélkül s oly megrázó és végtelen erejű volt, hogy csaknem összeroppantam alatta és egy csapásra megváltoztatott.
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi: lágyan, ujjongtatón és gyönyörűen. A nap sütött be az ablakon, a fák levelei még érzékenyek voltak a harmattól és a kutyánk, nagy, fehér kuvasz, ott ült a küszöbön. Fölébredtem és a hálószobánk családszaga vett körül, amelyet úgy szerettem. A bentmaradt szülői lehellet, a szappan, a szájvíz és a reggeli boldog és fürdető illata. Minden reggel erre ébredtem, ez az illat jelentette a napfényt, az életet és hogy újra kezdem a játékokat. Nem is emlékszem borús napra abból az időből, mintha örök napfény lett volna minden s ezt ez a reggeli illat okozza. Máig az orromban van s talán az én gyermekem is úgy lesz vele, mint én voltam. Vissza

Fülszöveg

Dallos Sándor ebben a könyvében saját életéről vall. Kisgyerek korától végigköveti azokat az éveket, amelyek végül is íróvá érlelték.
A bencéseknél tanuló, vallásos, papnak készülő gyerekemberből sok megpróbáltatás - munkanélküliség, éhezés, csavargás, kemény fizikai munka - után a szegény emberek értő szószólója lesz. Az életrajzi regény számtalan arcot villant fel az első világháború megpróbáló napjaitól a húszas évek végének gazdasági válságáig. Dallos Sándor elszántan nyomorog, s tanulja a körülötte élő embereket. Ismeri a polgári világot is. De megismeri a mélyen élők reménytelennek látszó életét is. Együttérzését csak az elnyomottak váltják ki, akikért szinte messianisztikus hittel akar küzdeni.
A Dallos Sándor megélte évek azonban nemcsak a társadalmi gondokról vallanak nagy meggyőző erővel, hanem vonzódásokról, szerelmekről, szenvedélyekről is - az írótól megszokott nyíltsággal és pontossággal.
Dallos Sándor önéletírása a nemrégiben elhunyt író legjobb regénye, melyben átizzik a hitek és a csalódások, az érzelmek és megpróbáltatások forrón átélt élménye. Vissza