Az ember lelke

Előszó

Részlet a kötetből:

"A társadalmi szervezkedésből származó legfőbb előny kétségkívül az a tény volna, hogy a szociálizmus feloldozna a másokért való fáradozás szennyes kényszerűsége alól, mi a dolgok mai állapotánál fogva majdnem mindenkire oly nyomasztólag nehezedik. Tényleg alig menekszik meg alóla valaki.
Időnként, a századok folyamán egy-egy nagy tudós, mint Darvin; egy nagy költő, mint Keats; egy kiváló itélő ész, mint Renan; avagy egy rendkivüli művész, mint Flaubert, el tudta különiteni magát mások lármás követelődzésétől, hogy - mint Plató mondja - «a sánc megett álljon» és igy saját mérhetetlen előnyére és az egész világnak mérhetetlen és maradandó hasznára a benne rejlő kiválóságokat tökéletesítse. Ezek azonban kivételek. Az emberek nagy része beteges és túlzott önzetlenségben tékozolja el életét; valósággal rákényszerül, hogy ezt tegye. Utálatos szegénységgel, utálatos rútsággal, utálatos nyomorúsággal látja magát körülvéve. Elkerülhetetlen, hogy mindez -erősen meg ne inditsa az embert. Az ember érzései sokkal könnyebben indíthatók meg, mint értelme és mint régebben, egy, a birálat lényegéről szóló munkámban kifejeztem, sokkalta könnyebb a szenvedéssel, mint a gondolkozásmóddal rokonszenvezni. Ennek megfelelőleg csodálatraméltó, de helytelen igyekezettel-teljes komolysággal és érzéssel buzgólkodnak az emberek azon a feladaton, hogy a nyomorúságot, melyet látnak, meggyógyítsák. De e módok nem gyógyítják meg a betegséget, csupán meghosszabitják. Gyógyszereik valósággal alkotórészei a betegségnek." Vissza