Előszó
Részlet:
"Valószínűleg kevés olyan területe van a fővárosnak, amely annyiszor változtatta volna a nevét fennállásának nem egészen 150 éve alatt, mint a mai Szent Imre Kórház. Hányatott sorsa egy szűk, de jellegzetes keresztmetszetét adja a jobb sorsra érdemes, hajdan szebb napokat látott szerencsétlen magyar egészségügynek, mely sajnálatosan Csipkerózsika-álmát alussza. Kár, hogy a végefelé inkább rémálomról van szó, mindenesetre érdemesnek tartottuk néhány megvalósult, és később ködbevesző képet felvillantani a kórház területének múltjából; talán nem lesznek minden tanulságtól mentesek.
A régmúlt képei meglehetősen jól ismertek. A budai keserűvizekről az első ismert közlés Schamstól származik 1822-ből, aki megemlíti a Budán a Kamaraerdőbe vivő út mellett glaubersós keserűvíz előfordulását. Ennek pontos helye ma már nem ismert, úgyhogy mai ismeretünk szerint a budai keserűvízforrások között a legrégebben név szerint ismert az 1853-ban felfedezett úgynevezett Hildegard-forrás és az Erzsébet-forrás, mely köré utóbb az Erzsébet sósfürdő épült. 1853-ban azonban még mindebből semmi sem körvonalazódott, hisz ezen a földterületen, mely meglehetősen távol volt a város sűrűn lakott részeitől, főleg zöldségféléket termesztettek. A terület akkori tulajdonosa, Schleisz György budai polgár negyedfél öles kutat ásatott öntözés céljából, amikor is bőven tört fel a mélyből a víz. A tulajdonos sajnálatára íze nem volt éppen kellemes, de öntözésre alkalmasnak hitte.
Egy arra járó katonatiszt, illetve egy hőségtől vagy más effélétől eltikkadt úrihölgy ivott a vízből és csodálkozva vették észre, hogy sós-keserű. A nyilván sokat látott hölgy pedig egyenesen a püllnai gyógyvízhez (ma Csehország, Bylany) hasonlította, egyszersmind felhívta a tulajdonos figyelmét, hogy vizsgáltassa meg szakemberrel a víz minőségét.
Ez meg is történt és a vizsgálatot végző budai Unger nevű patikárius mindjárt betársult a vízelemzést követően az üzletbe, mivel a gyógyhatás nyilvánvalónak mutatkozott. Ezért valószínűleg tévedhet Horusitzky egyébként nagy tudással megírt könyvében, mikor azt állítja, hogy 1804-ben Kitaibel Pál tanulmányozta először e gyógyvizet.
Természetesen a gyógyvíznek híre ment és Redtenbacher bécsi egyetemi tanár vegyelemzését követően megvizsgálta a híres Nendtvich Károly professzor Budán 1855-ben, valamint a neves kémikus Say Móric 1854-ben a bécsi egyetem laboratóriumában. (Egyébként Say professzora volt Joseph Redtenbacher). Kutatásaikat összegezte Szabó József kiváló geológus-mineralógusunk."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal