Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága 2003

Előszó

Tény: az általános olvasottság társadalmi méretekben érzékelhetően csökken. A média, sajátos eszközeivel, a fiatalabb korosztályok mind szélesebb rétegeit hódítja meg, s hódítja el az olvasástól. A könyvkiadás területén csökkennek a példányszámok, növekszik viszont a képes-rajzos albumok kiadványokon belüli részaránya. A digitalizált adatbázisok lassan mindenki számára könnyedén elérhetők, a világhálón egyre több információhoz lehet jutni gépi keresés útján. A gépi keresés leegyszerűsíti a kutatást: jól megválasztott keresőszavak esetén a computer-programok maguk válogatják le az információkat. Az olvasás, az olvasva-kutatás, a betű szerepe kultúraváltó korszakunkban visszaszorulóban van.
Tény továbbá az is: a rendszerváltás után a jogszabályanyag hihetetlen mértékben megnövekedett. A jogalkotás megsokszorozódott kisközpontjai szinte követhetetlenül ontják a különféle rendű-rangú jogszabályok tömegét. A jogrendszer átalakult. Az egyetemi jegyzet- és tankönyvirodalom megkísérelte, s megkísérli ma is, hogy feldolgozza és kövesse a jogászi praxis mögötti joganyagot - több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor a tankönyvek súlya csökkent, növekedett viszont az elektronikus hordozókon fellehető joganyag szerepe. Az Európai Unióba történt belépésünket követően immáron az európai joganyag elsajátítása is feladatává lett a jogásznak, legyen praktizáló szakember, egyetemi oktató vagy hallgató. A szabályok mennyisége tovább bővült, s ez kihívás elé a állította a jogászságot. A kérdés e tekintetben az, hogy a jogszabályok sokszorozása kikényszeríti-e a szakmából a specializációt és felértékeli a praktikus hozzáértést? Mennyiben lehet univerzális a hagyományosan univerzális jogászi tudás? Vajon nem a szakosodott jogszabályismerők és szakértők felé tart-e a világ? Milyen helye van, ill. lehet egy ilyen naponta változó szakmai közegben az elmélyültségre, totalitásra, általános törvényszerűségek kutatására hivatott jogtudománynak? Vissza