Előszó
Részlet:
Promethetus
1. Prologus
A nagy titán vagyok, kitől Zeus kapott villámot, emberek. S hívom a lázadókat: a malmot forgató, kivert szemű rabot, öblös gályán kiket korbács sütése nógat. Szabadság! - ez tehát az éterből lopott, borostyánsárga fény - izzítson új kohókat! Ásók, kapák, ekék csillanjanak! Folyókat nyergeljenek hidak! Ne lássak hajiadott, kínzott gerinceket! Legyen a tűz a szolga és minden embert egy isten: derűs, szabad, s repüljétek be a tiltott égtájakat! Hazátok már az ég, mely szféráit feloldva kéken köszönt, hogy új torony nő Bábelen, s Ikarust elnyeli a fénylő végtelen.
2. Prometheus testámentoma
„Egyenlő" és „Szabad", s „Testvér" - ez lett örök
örökséged halál és káoszlét fölött.
Emberi fáradást ne uzsorázzon ember!
Az életből teher és öröm egy legyen
mindenkinek! S ki fél, mert gyönge, védtelen:
Igazság védje az erőstől tíz körömmel!
Tiszteld emberfajod! A szörny-grimaszba dermedt
koldús-csonkokban is tekintsed önmagad
S csak olyat tégy, amit mindenkinek megenged
a más egyenjoga! Szolgálva légy szabad!
Ha célt tudsz látni embertársadban s nem vak eszközt,
s a gyilkot száműzöd, s nem ártasz semmivel:
polgárjogot találsz a kristály-semmiben -
örök sugár leszel, csillag s csillagok közt.
Vissza