Az elsodort falu

Fülszöveg

Nem is olyan régen még a tiltott könyvek listáján szerepelt a 20. századi magyar nagyepika e jelentős alkotása, amely a két világháború közötti hazai és kisebbségi magyar szellemi élet talán legnagyobb hatású alakítója volt a szépirodalmi művek közül. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és az írói mondanivalót.
A mű arról beszél, hogy az ősi állapotában nyugalmas és harmonikus falusi világot miként rendíti meg a kiegyezés után bekövetkezett felemás polgárosodás, és sodorja el mindenestől a háború. A regény cselekménye három helyszínen játszódik: a havasok alján levő székely faluban, a nagyvárossá fejlődött és háborús hisztériában vergődő Budapesten és a galíciai harctéren, illetve a frontvonal mögött, Ungváron. A szerző egy falu földbirtokos (Böjthéék) és papi (Farcádyék) családjának alakjait megrajzolva bizonygatja: a magyar falut, a magyar népet, a magyar fajt urai kiszolgáltatták az idegen kizsákmányolásnak, s a fővárosi értelmiségi csak ezt szolgálja.
A négy regényhős együttese - Farkas Miklós, az Ady-maszkot viselő író, a budapesti új irodalmi élet hangadója, Böjthe János, aki egyetemi tanulmányait befejezve tér haza Európából, s szülei meglepetésére úgy dönt, hogy földet fog művelni, Farcády Judit a szépséges paplány, aki színészi pályáról álmodik a falusi parókia sötét szobájában, és Barabás Mária, a parasztság ősi életerejének képviselője - szabályos rendszert alkot: Miklós és Judit a tradicionális nemesi réteg kiégettsége, életképtelensége miatt a pusztuló, János és Mária az újjászülető magyarságot testesíti meg.
Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Szabó Dezső, akire már mindenféle jelzőt aggattak, valójában mindenekelőttinek tekintette népét, országát, faját. Magyarsága annak a hazájához végsőkig hű embernek a hitvallása, aki érzi a közeledő véget, tudja és ismeri a válság, illetve elmaradottság okait, és ezeket le is meri írni. Szenvedélyesen ostoroz, írása kíméletlen, szívbemarkoló igazságok sora, melyeken ma is érdemes elgondolkozni - hisz a viharfelhők fejünk felől nemhogy eltűntek volna, hanem csak sokasodtak. Vissza