Az elpazarolt birodalom

Fülszöveg

Írói létem legnagyobb vállalkozásának tartom ezt a regényt. Szorosan csatlakozik a könyv a Doktor Klauss különös életé-hez. Ez is, az is önálló munka, zárt egység, mégis összetartoznak a szereplők azonossága, a végigjárt idő, a lezajlott események kapcsolódásai folytán. Nyomatékkal szeretném azonosítani mindazt a magam nemzedékének életútjával, ami a Doktor Klauss különös életé-ben történt s Az elpazarolt birodalom-ban folytatódik, összegeződik és befejeződik.
Azokról szól ez a könyv, akik megélve és megszenvedve a háborút, a fiatalság forró tettvágyával akarták megforgatni a világot a felszabadulást követő években. Magukra vették az országépítés terhét, az új társadalom formálásának örömét és pokoljárását. Hittek és kételkedtek, győztek és vereséget szenvedtek, s újra és újra talpra álltak. Ez a sereg előre ment, bár szüntelenül tűz alatt áll. Mentek akkor is, mikor már a fülükbe ordították: nem kelletek, az időtök lejárt!
Az elpazarolt birodalom történeté-nek regénybeli jelen ideje a hatvanas évek közepe. A megváltozott és megváltozóban lévő magyar társadalom pezsgésben, forrongásban lévő értelmiségének élete jön elénk a könyv lapjain, Vedres Miklós, az író nem tágító hite és harca az egész életre vállalt igazságokért, tragikus és mégis felemelő bukása, szerelme Marguerite de Larbaud francia szobrászművésznővel, új boldogsága Lajtai Vali színésznővel, Vedre regénykészülődései, magnófelvételei révén feltárul Doktor Klauss életútja, tanúi vagyunk Bóna Ferenc irodalomtörténész és felesége, Irén párizsi éveinek. Algír és Moszkva színeivel gazdagodnak a művészvilág képsorai.
Az idő - miként a Doktor Klauss különös életé-ben - ebben a regényben is elmozdul, hátranyúl a történelemben, éppen a nagyszerű orvosember életútja kapcsán megidézi a bori haláltábort, a cservenkai mészárlást, a személyi kultusz éveinek kígyó-kegyetlenségét, az ötvenhatos kataklizmát, hitek összeroppanását, s hitek megtartását.
Szeretném hinni, hogy az írói látomás, a korról felrajzolt panoráma, mely a regény lapjain kibontakozik - megnyeri az Olvasó rokonszernvét és szeretetét...
Molnár Géza 1923-ban született. A felszabadulás előtt címfestő, 1945 után vidéki lapok belső munkatársa, illete felelős szerkesztője, majd a pártközpont sajtóosztályának munkatársa. Az ötvenes években pártfőiskolát végzett, s utána az Írószövetség pártszervezetében dolgozott. Ezt követően szerkesztői, lapszerkesztői és rovatvezetői állásokat vállalt. Többéves külügyi szolgálatot teljesített, majd az Irodalmi Alapot vezette.
1946-tól rendszeresen jelennek meg tárcái, riportjai, novellái és regényei.
Írói munkásságáért 1960-ban SZOT-díjjal, 196-ban a József Attila-díj I. fokozatával, 1979-ben Gábor Andor-díjjal tüntették ki. Vissza