Előszó
Pár szó az íróról és a regényről
A Modern Könyvtár olvasói különös, izgató írói fiziognómiával ismerkednek meg: Jules Renard-ével, akinek regényét, »A smokk«-ot itt olvassák.
Az író, róla...
Tovább
Előszó
Pár szó az íróról és a regényről
A Modern Könyvtár olvasói különös, izgató írói fiziognómiával ismerkednek meg: Jules Renard-ével, akinek regényét, »A smokk«-ot itt olvassák.
Az író, róla írván, más színű tintába mártja a tollát. Amikor két évvel ezelőtt meghalt Jules Renard - int egy francia város polgármestere - és a világ összes lapjai nekrológokban siratták, észrevettem, ez a hazug és gyűlöletes műfaj igaz lett, becsületes és őszinte, hogy őt parentálta el. Valami mélyen tragikus van egy igazi író halálában. Nemcsak egy ember hal meg, hanem még valami. Egy kedély alszik ki, egy sajátosan egyéni látás veszik el, egy világ szűnik meg mindörökre. Nincs mód pótolni. Az író univerzum és Jules Renard is az. A vére lüktetése, az idegei bizsergése, az agysejtjeinek játéka valami roppant egyedülálló művészetet jelentett, amely csak belőle jöhetett, egy egyéniség legmélyebb mélyeiről, és ha ez az ember egyszer elnémul, vége a művészetének is, és az idők határtalan messzeségében, soha-sohase születik hozzá hasonló. A szavainak szeszélyes permutációját, az ötleteit, a humorát utánozhatják és ronthatják, de ugyanazt már nem lehet előbűvölni többet. (...) Ő az az író, aki a csalódásig hűen tudja utánozni a paraszt szavait, a gyerek selypítését, de azért csak utánozza, és érezzük, hogy utánozza. Jules Renard akarja is ezt. Keresett író, de nem is óhajt másnak látszani. »Hasonlatvadász«, de ő nevezte így magát. Hetekig bolyong a szabad természetben, az erdőben és faluban, hogy aztán egy mesterkélt és megdöbbentő hasonlatot hozzon magával, ami azt a benyomást kelti, hogy íróasztal mellett, könyvek árnyában ókumlálta ki egy ravasz és kedves álmodó. A pulykák a viharban úgy futnak, mint a kifordított esernyők. A rák a tenger bíbornoka. Ősszel a madarak elhagyott fészkére szeretne egy cédulát ragasztani: »Kiadó fészkek«. Egy paradoxonra építette föl írói egyéniségét és az első látszatra csakugyan megtéveszt vele. Később azonban látjuk, hogy ez a keresettség komoly szükséglet, ez a keresettség csak közlési formája az ő becsületes és furcsa művészi egyéniségének s ha egyszerűbb lenne, megtagadná önmagát. Neki két pont között nem az egyenes a legrövidebb út. Az egyszerűség magában véve lapos és unalmas. Ami az írásban egyszerűségül hat, az művészi keresettség.
Vissza