Az elnök, a képviselő és a diplomata

Előszó

Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor 2004. április 31-én lekéstem a Brüsszel-Dublin járatot. Azért kellett volna az ír fővárosba repülnöm, hogy egy magyar újságnak írjak az Európai Unió bővítéséről. A zászlófelvonási ceremóniát azért tartották Dublinban, mert 2004 első felében Írország töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. De a rossz ómen ellenére végül minden helyrejött: egy néhány órával később induló géppel mégis átjutottam a szigetre, a ceremónia pedig valószínűtlenül jól sikerült: az ír elnök rezidenciája, amely korábban a brit alkirály háza volt, egy nagy zöld park közepén állt, Írországban szokatlan módon egész nap ragyogóan sütött a nap, a vendégek és a méltóságok pedig láthatólag jó hangulatban üldögéltek a beszédek és az előadások alatt. Amikor eljátszották Beethoven Örömódáját, az Európai Unió himnuszát, és felhúzták a tíz új lobogót, köztük a magyarral, mindenki szépen felállt, mintha ez egy igazi nemzeti ünnep lett volna, holott persze nem.
Bertie Ahem ír miniszterelnöknek, aki tisztelettudóan hátul álldogált, amíg az ír köztársasági elnök levezette a ceremóniát, alighanem máson járt az esze. A bővítés, ami több mint egy évtized munkájának eredménye, valóban történelmi eredmény volt, de okozott néhány problémát is, amelyek közül az egyiket most éppen neki kellett megoldania. A 2003. decemberi brüsszeli csúcstalálkozón a tagállamok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Európai Unió első alkotmányáról, amelyen már évek óta rágódtak. Méghozzá olyan régi vágású, az EU konszenzusos és harmonikus viszonyaival látszatra nem teljesen összeférő, arcpirítóan hatalompolitikai nézeteltérések miatt vallottak kudarcot, mint hogy kinek mennyi szavazata legyen az unió legfőbb döntéshozó házában, a tagállamok kormányait összehozó Tanácsban. A megállapodást Spanyolország és az éppen most felvett Lengyelország akadályozta meg. Vissza

Fülszöveg

„Könyv sok van már az Európai Unióról - de ez közülük az első olvasható. Mi több, olvasandó is az érdeklődők számára, hiszen az ifjan is nagy tudású brüsszeli tudósító kötete úgy írja le az EU működését hogy abból nemcsak egy izgalmas történet kerekedik, hanem sok konkrét, hasznosítható tanulság is leszűrhető."
Füzes Oszkár, a Népszabadság főmunkatársa

„Szlankó Bálint kamaszos gúnnyal és éleslátással mutat rá az ellentmondásra, a képmutató hamisságra, leleplezi a valódi indítékokat. Roppant színesen ír, egyszerre tudósít és magyaráz, még a múltat is úgy tárja elénk, mintha maga is jelen lett volna az európai integráció születésénél. Könyve azt az uniós világot eleveníti meg, amelyhez Magyarország csatlakozott. Izgalmas olvasmány!"
Balázs Péter, Magyarország volt EU-biztosa

„Kikérem magamnak! Kész szemtelenség, hogy egy ilyen fiatal újságíró ennyire profi, lényeglátó és szórakoztató könyvet írjon az Európai Unióról, miközben mi, idősebbek vért izzadunk, hogy közelebb vigyük az olvasókhoz ezt a nagyon fontos, de bonyolult és sokak tévhite szerint unalmas témát!"
Kocsis Györgyi, a HVG főszerkesztő-helyettese Vissza