Az elhallgatott razzia (dedikált példány)

Fülszöveg

„Újvidéken, 1944. október 30-án - mindössze egy héttel a partizánok bevonulását követően az új hatalom hirdetményben tette közzé: „A Bácskai és Baranyai Katonai Körzet Hadbírósága az 1944. október 29-én hozott ítéletével halálra ítélt 250 magyar nemzetiségű háborús bűnöst, akik a megszállás 3 évében részt vettek a megszállókkal Bácska és Baranya területén a szerb és más szláv lakosság terrorizálásában és mészárlásában. A halálos ítélet golyó által lett végrehajtva." Majd hozzátette a titói erőszak legitimitását jelző „Halál a fasizmusra -szabadság a népnek!" - bajtársi üdvözletet. Előjátéka volt ez annak a közel fél évig tartó rettenetes terrornak, az „elhallgatott razziának", amelynek részleteit máig nem tárta föl a történetírás, következményeit pedig máig nem heverte ki a délvidéki magyarság. Pedig a túlélők emlékezetében életük végéig élt, ma is él az iszonyat és a rettenet."
Mák Ferenc
Matuska Márton baljós esztendőben -Hitler németországi hatalomra jutása és az első... Tovább

Fülszöveg

„Újvidéken, 1944. október 30-án - mindössze egy héttel a partizánok bevonulását követően az új hatalom hirdetményben tette közzé: „A Bácskai és Baranyai Katonai Körzet Hadbírósága az 1944. október 29-én hozott ítéletével halálra ítélt 250 magyar nemzetiségű háborús bűnöst, akik a megszállás 3 évében részt vettek a megszállókkal Bácska és Baranya területén a szerb és más szláv lakosság terrorizálásában és mészárlásában. A halálos ítélet golyó által lett végrehajtva." Majd hozzátette a titói erőszak legitimitását jelző „Halál a fasizmusra -szabadság a népnek!" - bajtársi üdvözletet. Előjátéka volt ez annak a közel fél évig tartó rettenetes terrornak, az „elhallgatott razziának", amelynek részleteit máig nem tárta föl a történetírás, következményeit pedig máig nem heverte ki a délvidéki magyarság. Pedig a túlélők emlékezetében életük végéig élt, ma is él az iszonyat és a rettenet."
Mák Ferenc
Matuska Márton baljós esztendőben -Hitler németországi hatalomra jutása és az első moszkvai nagy koncepciós perek évében - 1936-ban született a kis bácskai mezővárosban, Temerinben. Alig múlt nyolc éves, amikor a Tito-rezsim Népvédelmi Osztályának büntető egységei, szomszédos szerb falvak bosszúra és zsákmányra éhes fosztogatói kíséretében, néhány helybéli magyar kommunista kollaboráns közreműködésével razziát és zabrálást rendeztek a településén, megkínozták és megtizedelték a magyar férfilakosságot - az életben maradottakat pedig, köztük Márton édesapját is -kényszermunkára hajtották, ahonnan sokan soha nem tértek vissza. Ezekben a napokban a magyarokkal és németekkel szembeni leszámolások többé-kevésbé hasonlóan játszódtak le Bácska-szerte -nem történt ez másként Újvidéken sem. Matuska Márton ekkor szerezte első tapasztalati ismereteit a kommunista totalitarizmusról és az erőszak szerepéről a történelemben. Ám hogy ezeket az akkor jórészt csak suttogva elmondott történeteket nyilvánosan is ki lehessen mondani, mindenekelőtt a kommunizmusnak kellett összeomlani Kelet-Európában, s a Tito halála óta omladozó mesterséges balkáni államalakulatban, Jugoszláviában, s azon belül Szerbiában is. Addig azonban hosszú utat kellett bejárnia egész közösségünknek, és hosszú volt az útja Matuska Mártonnak is, aki - lám, ez is jelképes dátuma a magyar és a világtörténelemnek - a mezőgazdasági kar hallgatójaként 1956-ban szegődött el újságírónak az újvidéki Magyar Szó napilaphoz, amelyhez nyugdíjba vonulásáig hű maradt. Terepi, falujáró riporterként kezdte, később bírósági tudósításokat, riportokat közölt. Utóbbiak számomra mindenekelőtt azért váltak emlékezetessé, mert szerzőjük gyakran tartózkodott a jog és az igazság határterületein, kutatva hatalom és erkölcs egymásnak korántsem mindig megfeleltethető értékrendjét.
Matuska Márton baljós esztendőben -Hitler németországi hatalomra jutása és az első moszkvai nagy koncepciós perek évében - 1936-ban született a kis bácskai mezővárosban, Temerinben. Alig múlt nyolc éves, amikor a Tito-rezsim Népvédelmi Osztályának büntető egységei, szomszédos szerb falvak bosszúra és zsákmányra éhes fosztogatói kíséretében, néhány helybéli magyar kommunista kollaboráns közreműködésével razziát és zabrálást rendeztek a településén, megkínozták és megtizedelték a magyar férfilakosságot - az életben maradottakat pedig, köztük Márton édesapját is -kényszermunkára hajtották, ahonnan sokan soha nem tértek vissza. Ezekben a napokban a magyarokkal és németekkel szembeni leszámolások többé-kevésbé hasonlóan játszódtak le Bácska-szerte -nem történt ez másként Újvidéken sem. Matuska Márton ekkor szerezte első tapasztalati ismereteit a kommunista totalitarizmusról és az erőszak szerepéről a történelemben. Ám hogy ezeket az akkor jórészt csak suttogva elmondott történeteket nyilvánosan is ki lehessen mondani, mindenekelőtt a kommunizmusnak kellett összeomlani Kelet-Európában, s a Tito halála óta omladozó mesterséges balkáni államalakulatban, Jugoszláviában, s azon belül Szerbiában is. Addig azonban hosszú utat kellett bejárnia egész közösségünknek, és hosszú volt az útja Matuska Mártonnak is, aki - lám, ez is jelképes dátuma a magyar és a világtörténelemnek - a mezőgazdasági kar hallgatójaként 1956-ban szegődött el újságírónak az újvidéki Magyar Szó napilaphoz, amelyhez nyugdíjba vonulásáig hű maradt. Terepi, falujáró riporterként kezdte, később bírósági tudósításokat, riportokat közölt. Utóbbiak számomra mindenekelőtt azért váltak emlékezetessé, mert szerzőjük gyakran tartózkodott a jog és az igazság határterületein, kutatva hatalom és erkölcs egymásnak korántsem mindig megfeleltethető értékrendjét.
A nyolcvanas években e szenvedély fűtötte azokban a riportsorozataiban is, amelyeket az akkor legismertebb koszovói albán politikai vezető elleni koncepciós pernek, vagy a magyarkanizsai tanárok elleni politikai boszorkányüldözés leleplezésének szentelt. Természetes, hogy a délvidéki magyarok első politikai szervezetének, a történelmi VMDK-nak az 1944-es magyarellenes atrocitások feltárására vonatkozó kezdeményezését követően Matuska Márton is azonnal tollat fog, összegzi és kiegészíti eddig közöletlen feljegyzéseit, riportjait, az összegyűjtött dokumentumokat, és ezzel legsúlyosabb történelmi traumánk feldolgozásához járul hozzá mennyiségileg is felbecsülhetetlen, értékes adattal, ugyanakkor - s talán ez még az előzőnél is fontosabb - elősegítette a délvidéki magyarság lelki gyógyulását, talpra állását is. Amit szerencsésebb tájakon szakképzett történészek hada szokott feldolgozni, nálunk azt a mostoha körülmények folytán vállalkozó szellemű, elszánt helyi kutatók végezték több mint két évtizeden keresztül, és jórészt ők végzik még ma is. Az örökifjú Matuska Mártonnak, a délvidéki magyar tragédia e hosszú ideig szinte „egyszemélyes kutatóintézetének" ebben a folyamatban kiemelkedő szerepe volt és maradt napjainkig, amit a témában eddig megjelent könyvei - A megtorlás napjai (1991), Atemerini razzia (2001, társszerzőkkel), Három mártírunk (2002), Rémuralom a Délvidéken (2004, társszerzőkkel) Hová tűntek Zsablyáról a magyarok (2004) - számtalan cikke, tanulmánya, előadásai, kezdeményezései nyomatékosítanak, akárcsak a magyarság érdekében a Vajdasági Magyar Demokrata Párt választmányában végzett folyamatos politikai tevékenysége.
Csorba Béla

l i' , i i • • ! i' • ' i i
\ ; ! ; ' \V' ! i i !

I
.1' ¦
• : i: I'1'hit :
v, ' Vlí ' I
!; : ' Vi ;; i; i.,;,
¦ t
! I, !,

i; .', ' !I.
; I tf;i.'
í ;r
lii/í
i

'"'.IIí"1 V'.'ii'í '>
•; ¦ !* , < 1 ¦ i f • i V.JV;-/' !,/bu' !1
! ' j ' ' i
I ll ' O 1,1


KhM ''V jí!,v, í ,'[! M;: ' Vissza