Az életfa árnyékában

Fülszöveg

Vajon hogyan történik a fennmaradás azon a területen, melyet nyolcvan esztendeje letéptek az anyaországról? Mit tehet az ember azokban az időkben, amikor háború ugyan éppen nem zajlik a közelében, de nyilvánvaló: a cél az új államhoz csatolt egykori hazarész végleges bekebelezése?
Van aki verseket ír, mint Hrubík Béla. Költeményein ott a magyar költészet legkiválóbbjainak hatása: miközben a kis részt tanulmányozod, lásd meg az egyetemest is! „Fűszál alázatban élek, harmatos, virágszirom könnyet hullatva, szikár talajon, mint a dudva, s a bóbitás tavasz öröme messze még, szél nem mozdul, szó nem rebben, szív nem dobban, milyen ocsmány ideje ez a létnek, pedig micsoda lélekmáglyák égnek jurta-katedrálisán az égnek/"
A fűszál várja a tavasz örömét, mert látja: az égen hatalmas lélekmáglyák égnek.
Lehet, hogy ez a kisebbségbe-szorult magyarok fennmaradásának titka? A fűszál-alázat, ugyanakkor az ég, a lélek-máglyák örökös figyelése, a reménykedés, hogy egyszer megvilágosodnak az elmék, kinyílik a szem és harmónia lesz a világban?
Lehet, hogy Hrubík Béla számára a vers az a szál, amely eltéphetetlenül a magyar hagyományokhoz köti?
Költeményei harmatosak, mint a virágszirmok, ott sejlik bennük a bóbitás tavasz öröme, mert hiszi, a szél megmozdul egyszer, a szó megrebben, s az égi lélek-máglyák melege bebugyolálja majd a szikár talajon dudva-mód tenyésző testeket - megszűnik ocsmány ideje a létnek. Vissza