Az egri bor

Előszó

Részlet a könyvből:
A borhoz nemcsak vulkanikus hegyvidék kell, a talaj sajátos ásványi összetétele, a gondosan válogatott és megmunkált szőlővenyigék: a borhoz kegyelem is kell. A nagy borvidék olyan, mintha áldás lenne rajta.
Ez a profán kegyelem árad az Eger környéki tájból. A szeptemberi délután gyümölcsillatú, ünnepélyes légkörében hallgat a megmívelt táj, mint az ember, aki titkot őriz. Akad gyümölcsfa itt az út mentén, mely három mázsa jonatánalma piros terhétől roskadozik. Csak a Provence tájai ilyen áldottak. Mintha a nap másféle fénytöréssel érintené e dombokat, mint máshol, más tájakon. Vannak deklamáló tájak, s mások, melyek hasznosságukkal kérkednek, unalmasan és erényesen. Ez a táj bölcs, mosolyog. A nagy szőlővidék mindenütt rendet tart, sajátos geometriája van. Olyan, mint egy hangjegyfüzet, melyet nagyon régi dallamok kottafejeivel írtak tele. Az ember és a táj évszázados erőlködésben összefogtak, hogy teremtsenek valamit, ami többlet és fölösleg a természetben. A termés, a gyümölcs táplálék; a bor többlet, illatos és titokzatos ajándék, mellyel a megáldott táj játékosan megajándékozza a szomorú embert. Nem bizonyos, hogy a bor egészséges; de az élet nemcsak egészség és józanság, hanem valamilyen fellengzős nagyszerűség is, páthosz, amelytől az ember több lesz, túlhaladja mindennapos határait. Különösen, ha nem issza minden nap, s főként, ha nem issza le magát. Vissza