Az egész világ terhe rajtam

Előszó

Egy ipolyvarbói parasztasszony önéletírását tartja a kezében. De talán többet is annál: az árnyékos oldal kesernyés korrajzát. Mert Ilus néni életében csak futó vendég volt az öröm, csak múló pillanat a gondtalanság,. Keserűség, baj, bánat viszont annyi, hogy alig hisszük, hogy nem roppant bele. Csodálnivaló, hogy mennyit kibír az ember.
Szegény családba született, hol a föld sorsa egy volt az ember életével. Kinek volt, annak mindene volt. Hatalma, pénze, rangja, becsülete. A föld súlya határozta meg még a párválasztást is, szerelem csak a legutolsó szempont volt.
Apró gyerek még, mikor már dolgoznia kell. Eszmélésétől haláláig dolgozott, megállás nélkül. Legtöbbször egymagának kellett gondoskodnia egész családjáról.
Sorozatosan érték a sors csapásai. Lányát a tífusz vitte el, édesanyja aknára lépett a háború alatt, férje a munkanélküliség elől Kanadába kényszerült, de ott sem volt szerencséje. Alig jött haza, máris vitték a frontra, ahonnan nem is tért vissza többet. Csak tizenhét év múlva tudta meg Ilonka néni, hogy a férje hazajöhetett volna a hadifogságból, csak rosszakarók akadályozták meg ebben. Akkor meg már késő volt. Aztán jött a deportálás, az embervásár megalázó kínja. Mások helyett volt évekig távol a szülőfalujától. Még gyermekei boldogságáért is neki kellett megküzdenie. Mindezek ellenére nem tört meg, s túlélt minden megpróbáltatást.
Élt, míg tenni, dolgozni tudott. Élete alkonyán még az tartotta benne a lelket, hogy le akarta írni mindazt, amin keresztülment. Mire befejezte, kiesett a toll a kezéből. Ez volt az utolsó nagy feladat, amit kitűzött maga elé.
Nem csupán a maga életét írta le íze nyelvezettel, hanem azokat a szokásokat, dalokat, verseket, amelyeket a mindent elraktározó memóriája megőrzött. Bizony a dalok közé egy-egy operett-részlet is becsúszott, de szándékosan nem hagytuk ki a szerkesztés során, hiszen így alkothatunk teljes képet Ilus néniről. Nem rontja értékét az, hogy a romantikus, érzelgős műdal is ott szerepel a halálba táncoltatott lány balladája mellett.
Az írás végén, mintegy annak lezárásaként a családját sorolja fel. Mint ahogyan faluhelyen mindig is szokás volt a család legfontosabb eseményeit felróni az ősi biblia utolsó lapjára. Még a kenyéradó gazdáját is itt említi, hol évekig szolgált. Tisztelettel beszél róluk, de azoknak, kik gonoszkodtak vele, kijár a csípés. Íme a sors igazságot tett! A morcos, veszekedő vénkisasszonyokra már senki sem emlékszik, Ilonka néni sok gyötrődéssel teli, ám emberi méltóságát minden körülmények között megőrző életét - éppen ezen írása révén - megismerheti a kedves Olvasó. Vissza