Az éden kényszerképzete

Fülszöveg

A több műfajban alkotó szerzőről, négy évtizedes írói munkásságát felmérve, többször elmondták már, hogy életének és pályájának egyazon szakaszában is képes a legkülönfélébb alakzatokban, technikákban, magas esztétikai színvonalon megszólalni. Az éden kényszerképzetébe szerkesztett prózaszövegeket is hang- és stílusbeli sokszínűség, a nyelvi működés érzékletes viszonyai iránti érdeklődés hatja át. Lászlóffy Csaba prózájának narrációs technikájában követhető, ahogy az egyes szintek, emeletek élethelyzetei egymásba illeszkednek, egymást folytatják, vágástechnikája a filmművészetből ismert párhuzamos és ellenpontozó montázstechnika. A történet köré épített gondolatrendszer mintegy az alkotói képzelet pályaudvaraként működik, reflexió a saját műre, filozófiatörténeti séta, magánbeszélgetések szűkebb és tágabb világa, olykor a groteszk szemlélettel.átértelmezett történelemről is. Mintha ritmikus csendeket, kitöltetlen intervallumokat helyezne el a szövegben, pszichikai és érzelmi rekeszeket, melyek újabb hermeneutikai színhelyekké szerveződnek az olvasásban.
A kötet egyes történeteinek szereplői jórészt „deklasszálódott" figurák. A súlyos valósághelyzetek alanyai valahol egy (kolozsvári) nagyregény-konstrukció részei, az utóbbi zavaros évtizedek áldemokráciájának elidegenedett áldozatai. Fizikai, szellemi leépülés vagy tragédia - határhelyzetekről van szó persze: maffia-fenyegetés, merénylet, magzatvesztés, halál; vagy „csak" impotencia és idegklinikai kezelés, balesetnek képzelt, hazudott meghasonlás, a családi kötelékek felbomlása és teljes elidegenedés.
Lászlóffy Csaba művei érzékletesen fejezik ki, hogy két ember kapcsolata ma Is a teremtés és a földi létezés egyik legnagyobb rejtélyre, az író feladata pedig nem feltétlenül a válasz megtalálása e rejtélyre, hanem a kérdés minél árnyaltabb, sokrétűbb föladása. Egyik legutóbbi vallomásában ekként értekezik: „A hangulatok gyógyító erejében bízva... szerencsére tudatos alkat lévén, állandó késztetést érzek figyelni és figyelmeztetni az arányokra... Nemcsak a történetre, a sztorira gondolok, hanem a nyelvi szinten is lemérhetőre. S a valóságtartalomba itt a képzeletet is beleértem." Vissza