Az atyafiak

Előszó

Részlet a könyvből:

A menyegzői ebéd már a végét járta. A menyasszony és vőlegény egymás mellett az asztalfőn, a sok hajszától fáradtan ült egymás mellett, alig várva azt a pillanatot, hogy elutazhassanak.
A leány a család és rokonság dédelgetett kedvence volt. Mindenki férjhez akarta adni és mindenki meg akarta tartani magának.
Mikor az első hír megérkezett az atyafisághoz, hogy Sárika megismerkedett Pesten valami szobrászszal, s hogy az ismeretség komolyra vált, az egész rokonság felzúdult, mint a méhraj.
Irma néni, akitől Sárika nagy örökséget várt, a fenyvessel körülvett gorzsai kastélyt, futott Dobosinéhoz, a Sárika anyjához.
- Hát mi ez, lelkem? Csak nem bolondultál meg, hogy Sárikát ahhoz a gipszes emberhez adod?
Az édesanyja, finom, törékeny kis asszony, akit az ura már vagy tíz évvel ezelőtt itthagyott a nagy életkedvvel és mozgékonysággal élő atyafiság karjában, riadtan felelt:
- Dehát mit csináljak, Irmám? Tudod, hogy Sárika finom lélek. Mindig vonzódott a művészekhez.
Irma néni elfintorította ráncos, fanyar arcát.
- Én meg úgy tudom, hogy ezek a művészfélék mind léha fráterek. Nem azért szántam a gorzsai kastélyt Sárikának...
Még sok összecsapás volt. Hirek keringtek. Vissza

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

"A menyegzői ebéd már a végét járta. A menyasszony és vőlegény egymás mellett az asztalfőn, a sok hajszától fáradtan ült egymás mellett, alig várva azt a pillanatot, hogy elutazhassanak.
A leány a család és rokonság dédelgetett kedvence volt. Mindenki férjhez akarta adni és mindenki meg akarta tartani magának.
Mikor az első hír megérkezett az atyafisághoz, hogy Sárika megismerkedett Pesten valami szobrásszal, s hogy az ismeretség komolyra vált, az egész rokonság felzúdult, mint a méhraj.
Irma néni, akitől Sárika nagy örökséget várt, a fenyvessel körülvett gorzsai kastélyt, futott Dobosinéhoz, Sárika anyjához.
- Hát mi ez, lelkem? Csak nem bolondultál meg, hogy Sárikát ahhoz a gipszes emberhez adod?
Az édesanyja, finom, törékeny kis asszony, akit az ura már vagy tíz évvel ezelőtt itthagyott a nagy életkedvvel és mozgékonysággal élő atyafiság karjában, riadtan felelt:
- Dehát mit csináljak, Irmám? Tudod, hogy Sárika finom lélek. Mindig vonzódott a művészekhez.
Irma néni elfintorította ráncos, fanyar arcát.
- Én meg úgy tudom, hogy ezek a művészfélék mind léha fráterek. Nem azért szántam a gorzsai kastélyt Sárikának...
Még sok összecsapás volt. Hirek keringtek. Haboskávé és mazsoláskalács mellett rég megszilárdult realitások hangzottak el, egészen addig, amíg a művész egy velencei nemzetközi kiállításon a nagy aranyérmet meg nem kapta." Vissza