Előszó
Egy jóságos arcú, fehérhajú pap bácsi arcképét mutatom nektek, pajtikák. Ez az arc rátok mosolyog. Édes, jó atya-arc, szerető, derűs. A jó pap bácsi már nem él, már a fényképről is öregebb pap...
Tovább
Előszó
Egy jóságos arcú, fehérhajú pap bácsi arcképét mutatom nektek, pajtikák. Ez az arc rátok mosolyog. Édes, jó atya-arc, szerető, derűs. A jó pap bácsi már nem él, már a fényképről is öregebb pap bácsi arca néz ránk, de mégis fiatalos fényben ragyog. Kicsit huncutkásan mosolyog, félszemével kacsint egyet reátok, a játszadozó gyermekekre.
Ha megszólalna, azt mondaná:
- Pajti!
Elképzelek magam elé egy kis gyermekcsapatot, akik nézik a képet.
A hároméves Juli visszamosolyog az atya-arcra, barátságosan, ismerkedőn, ő még kicsi, nem sokat kérdez, csak visszaragyog a szeme. A hatéves Pali is mosolyog, de már értelmesen, tisztelettel, ahogy pap bácsira illik. Jancsi már nagyobb szívgárdista, ő már megilletődve tiszteleg vigyázzállásban és így magyaráz a kérdezőknek:
- A Jézus Szíve újságban szólítják így a gyermekeket: pajti. A szívgárdistákat is így szólítják. Az a pap bácsi ezen a képen csak valaki a Szív újságtól vagy Szívgárdától lehet . . . Valaki, aki életében sok kis pajtinak jó atyja lehetett.
Mellette mégnagyobb fiú áll. Már hatodikos és gárdakapitány. Áhítattal néz fel és a homlokát ráncolja, nagyon gondolkozik:
- Olyan ismerős!
És akkor a mellette álló Margitka, aki már nagyleány, meghatottan szól:
- Megismerem . . . Hiszen a mi atyánk . . . akitől szüleink a Jézus Szíve-tiszteletet tanulták ... aki minket is a Szent Szívhez vezetett... aki az összes magyar gyermekeknek, az ő "kis pajtikáinak" lelkiatyja.
Vissza