Az átok

Előszó

Részlet:
"A bizottság künnjárt a faluban. csupa előkelő ember a városból. Tízen is lehettek. A határt vizsgálták.
Hogy hajtott-e hasznot a falunak magának a bizottság működése? ... Azt biztosan nem tudni! ... Ellenben, hogy Csicsónénak, az öreg cigánynénak szép profitot jelentett a bizottság, az biztos.
Csicsóné a bizottság megérkezésétől fogva nem tágított az urak sarkából. Ólálkodott, settenkedett egyre körülöttük és ajánlkozott szerencsemondásra, kérencsélt pár fillért. És a városi urak jószándékán igazán nem múlott, hogy Csicsónének oda ne vessenek egy kis kenyérrevalót. Sőt tán még jövendőmondását is meghallgatta volna egyik-másik ... Ha nem ott volt, az urak kíséretében, a község bírája, egy veresnyakú, magyarnadrágos paraszt, meg a jegyző. Ezek ketten dühös ellenségei voltak annak, hogy egy rongyos cigánynő az urakat molesztálja. Többször ráripakodtak Csicsónéra és elkergették a bizottság közeléből.
Hát igen!... A község két hatalmasságát respektálnia kellett Csicsónénak. Dehát azt már az elöljáróság fejei sem tilthatták meg, hogy távolról ne kövesse a társaságot.
Hogy főleg miért is? Hát mert a bizottság urai valamennyien a legfinomabb szivarokból pöfékeltek. Márcsak azt a mennyei zamatú illatot beszívni is gyönyörűség volt Csicsónénak, ami az urak szivarjából terjengett. Hát még fölkapkodni a szivarvégeket és továbbfüstölni belőlük? Vagy pedig berakni a zápfogra bagónak? ... Ilyen ízű, szagú dohányfélét is ritkán éldelt Csicsóné! És az urak olyika feliben, harmadában hajította el a szivart. Csicsóné busásan aratott.
Mindaddig, amíg egyízben, az egyik bizottsági tag úr véletlen rágyújtás közben ejtette le szipkájáról a szivarját.
A szép, sárga, egész szivar a tiszta pázsitra esett és füstölgött ottan tovább." Vissza