Előszó
Sokszor kellett már arra gondolnom, hogy az előadó, aki közvetlen fordul a közönséghez, bizonyos vonatkozásokban hasonlatos a hadvezérhez. Ezek között kétféle typust különböztetünk meg. Van olyan hadvezér, aki száz- és százezernyi emberben, emberéletben csupán az anyagi eszközt látja bizonyos célok elérésére. Ez az egyik fajta. A hadvezér, aki nem bír máskép, csupán embertömegekben gondolkozni. Ha behunyja a szemét, mindig masirozó százezrek vonulnak előtte az általa kijelölt irányban.
A másik hadvezér éppen ellenkezője ennek. Ez mindig az egyént veszi észre. Ha a hadseregről beszél, minden egyes közlegény ott áll előtte haptákban. Belát a szívébe az egyenruhának. Hallja dobogni a szívét; beléje nyilai minden egyes embernek kicsike vágya, nagy fájdalma, gondja, keserűsége, szívének szerelmes szándékai. Ez a hadvezér az egyénen át gondolkodik. így van ez az előadó művésszel is. Az egyik csakis a közönséget érzi.
A közönséget, a tömegembert.
A másik nyilván tudja, hogy szivek ajtaján kopogtat, érzéseket ébreszt, gondolatsorozatokat indít meg az egyes emberben. Akár akarj a az ember, akár nem. Amikor leült a hallgatóság sorai közé, kiszolgáltatta magát lelkileg és érzésbelileg. Van a hindu vallásnak egy gyönyörűszép parancsolatja, amely azt írja elő a hívőnek, hogy sohasem szabad megengednie senkinek, hogy rést üthessen azon a védőpáncélon, amelyet az istenek láthatatlanul vontak minden egyes hívő köré. Hogyan is értelmezzük ezt? A hívőnek meg kell óvnia a lelki függetlenségét, sohasem szabad engednie idegen behatásnak. Mert ha egyszer sikerült betörni az idegen akaratnak a védőpaizson át, vége az egyén önállóságának, megszűnt szabadon rendelkezni önmaga fölött. Az az ember nem ura többé önmagának, idegen vágyak, célok és akaratok irányíthatják tudatosan vagy a tudat alatt. Mélységes értelem rejtőzik ebben a vallási parancsban. Arra mutat rá, hogy a legnagyobb kiszolgáltatottság a lelki önállótlanság és azok az igazi rabszolgák, akik nem bírnak független Ítéletet alkotni arról, amit hallanak, vagy olvasnak. Szóval, akik védtelenek az idegen lelki behatásokkal szemben...
A védteleneket föl kell fegyvereznünk; a kiszolgáltatottakat pedig megerősítenünk.
A jó és tiszta szív, a valóban művelt és erős lélek fel van vértezve. Az mindig tudja és érzi, mit nem szabad a páncélon bévül engednie...
Vissza