Előszó
Részlet a könyvből:
A jószívű árvalány.
Hun vót, hun nem vót, vót a világon egy ember. A feleségi meghalt, maratt attul neki egy lánya. Az ember még fiatal vót, asszony nélkül a ház se...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A jószívű árvalány.
Hun vót, hun nem vót, vót a világon egy ember. A feleségi meghalt, maratt attul neki egy lánya. Az ember még fiatal vót, asszony nélkül a ház se maradhatott, megházasodott újra. Elvett egy aszszont, a ki két lányt vitt a házho. De megmonta neki az ember, hogy az ő lányának békesség adassék! mer nyaka közé üt az asszonnak. Az igirte mennyre-fődre, hogy így lesz, meg úgy lesz, de biz a szegény árva lány csak mostoha-anyát kapott ő. Ha az apja nem vót elé, hajtotta az asszony mindég, mint a barmot. Úgy hogy a lány feltette magába, hogy elmegy a háztu, akárhogy is lesz a sora, mer má ezt állni nem lehet.
Fel is szedelőcködött, a batyuját a nyakába vette, oszt ment vándollanyi. A hogy megy, mendegé, beér egy erdőbe. Ott lát egy nagy szilvafát, tele szilvával, maj letörte a gallyát, annyi vót rajta. Messzólítja a szilvafa a lányt: „hallod-é, lány! rázd meg a gallyóimat, má maj lehasadoznak rullam, úgy húz a sok gyömőcs!" A lyánnak kéccer se kellett mondanyi, odament, jó merrázta, hogy az alja tele lett szilvával.
Megy árrébb, ott meg egy körtefát látott. Annyi vót rajta a termés, mintha csak rátapasztották vóna. Az is odaszól a lánnak: „szeggyé le terhembü, te lyány! mer messzakadok bele!"
Vissza