Az aranyhajó

Fülszöveg

- Utánam!... intett a tisztek felé. - Vigyázzatok a késekre!...
Előkapta hatalmas forgópisztolyát, melyet mindig magánál hordott és ráemelte az előtte dulakodó malájra.
Ökölcsapás zúdult rá és kiverte kezéből a fegyvert. A pisztoly néhány méternyire repült tőle. Ugyanakkor két-három maláj maga alá gyűrte a fiatal másodtisztet, aki összeroppant a túlerő alatt és lerogyott a kövezetre.
- Ide Dirk, mellém!... - süvítette a kapitány erős hangja.
Az első tiszt úgy öklözött, mint egy hivatásos bokszoló a ringben. Valósággal szétverte a támadókat maga körül, majd előrefurakodott, és hirtelen fölsegítette a fiatal tiszttársát a földről. Most már együtt siettek kapitányuk segítségére.
Már-már úgy látszott, hogy sikerül szétverniük a tucatnyi barna bőrűt, mikor a zsákutca mélyéből újabb csapat sietett a támadók segítségére, és a tisztek belátták, hogy helyzetük reménytelen.
Weyden kapitány az első pillanattól kezdve sejtette, hogy szervezett támadással állnak szemben, de hogy ennek a támadásnak mi a célja, azt nem volt ideje mérlegelni. Egyetlen kiutat látott a kutyaszorítóból, ha kiszakítják magukat a tömegből és megfutamodnak a főút felé. A támadók egyre többen lettek, és teljesen hiábavalónak látszott az egyenlőtlen harc folytatása. A veszedelmes maláj tőrök még nem kerültek elő, és addig kellett elmenekülniük, amíg épségben voltak.
Dirk Halsot és Leon Bol már odaöklözték magukat kapitányuk mellé, és Hendrick van Weyden megadta a jelet a menekülésre.
- Fussatok a kikötő felé!... - kiáltotta... Ne törődjetek velem..., megyek utánatok én is...
Kitépték magukat a támadók gyűrűjéből, fölrúgták az előttük hempergőket, és nagy lépésekkel rohantak a lejtős utca apró kövein, hogy mielőbb a főút fényébe érjenek. Vissza