Az Aranybulla

Előszó

Részlet a könyvből:
"Magyarországon újaban elhatározták, hogy az egész nép gyűjön egybe évente kétszer, s kedves fiunk Krisztusban, (András) a magyarok kiváló királya személyesen tartozik köztük megjelenni. Ilyenkor a zavargó tömeg józan önmérsékletében megzavarodva a királytól kellemetlen, sőt jogtalan dolgokat szokott követelni, mint például azt, hogy az ország mágnásai és nemesei közül azokat, akiket gyűlölnek, méltóságuktól és tisztségüktől fosszák meg és zárják ki az országból, javaikat osszák szét a nép között. Emiatt zavarban van a király, s hogy a forrongó tömeg ilyetén kívánságainak eleget tegyen, megsérti az igazságosságot, megszegi a békét, s ezáltal csökken a királyi hatalom. Attól tart, ha joggal nemet mond a jogtalan követelésekre, saját maga és övéi személyes veszedelembe kerülnek" - írta le magyarországi értesüléseit III. Honorius pápa 1222. december 15-én.
Régebben is, meg azóta is hasonlóképpen viselkedik a nép, ha úgy érzi, hogy jogai sérelmet szenvednek. Az uralkodó, mit tehet mást, enged. Másutt is, nemcsak nálunk. Európa nyugati részén (Földnélküli) János angol király kiváltságos alattvalói is forrongtak. Pedig a királyi korona tisztességének sérthetetlennek kell lennie. Ez volt az a meghatározó nézet, amelyet a pápák támogattak, jóllehet éppen ők voltak azok, akik a korlátlan uralkodói hatalmat visszaszorították akkor, amikor a lelkeken is készült átvenni azt. Az Egyház harca a világi fejedelmekkel ekkorra már győzelemmel zárult. Az akkori keresztény világ elismeri a pápa erkölcsi tekintélyét. Elfogadja mind az uralkodó, mind az alattvaló. A szerződést azonban írásba kell foglalni, hiszen ekkorra megerősödött az írás tekintélye. Az uralkodók mellett jól kiépült, szervezett irodák, kancelláriák működtek, ahol az alattvalók ügyeit intézték. Már nem a tömeg emlékezete őrizte meg a fejedelem ígéretét, az adott tekintélyt neki, ha írásba foglalták. Ezért írták le az angol király alattvalói a követeléseiket is, s kívánták, hogy uralkodójuk is adja írásba ígéreteit. Így született meg 1215-en a Magna Charta Libertatum, "a szabadságokról szóló nagy oklevél". A magyar király alattvalói sem lehettek kevésbé igényesek, bár valószínű, hogy ők a követeléseiket nem írták le, de királyuktól már megkövetelték, hgy alkujukat írásba foglaltassa. Hiszen nemcsak magukról, hanem utódaikról is szó volt, vagyis hosszú távon kellett meghatározniok helyzetüket. Az uralkodó és a kiváltságos alattvalók egyezsége lett a későbbi századok "aranyszabadságának" biztosítéka, s utóbb jelképe egy józan társadalmi szerződésnek. Lényegében tehát Európa e két nevezetes okmányát az köti össze, hogy a megközelítően azonos társadalmi berendezkedések között élők hasonló módon válaszolnak koruk kihívására. Vissza