Az aranyásó/A zálogházban

Előszó

Részlet "Az aranyásó" című műből:

Ez már nem volt tévedés:, az utolsó vágás végre jó helyre talált!
Ott hevert előtte egy pillanattal ezelőtt: egy idomtalan tömb barna-foltos kvarcz, itt-ott sötétsárga fémmel tarkítva, amely elég lágy volt ahhoz, hogy csákányának a hegye belemélyedjen lyukacsos közeibe, de mégis elég súlyos ahhoz, hogy rögtön lecsuszszék a csákány hegyéről, amint a veres földről föl akarta emelni.
Világosan látta ő mindezt, habár e pillanatban - maga sem tudta miért - meglehetős távolságnyira volt fölfedezésének színhelyétől s szive eszeveszetten dobogott és lélegzete képtelenül zihált. Pedig lassan, tévetegen lépdelt. Azt remélte, hogy valami természeti ösztön vagy megszokás ereje majd csak magához tér ti, de midőn a szomszédos területen munkában látott egy embert, habozott - azután hátat fordított neki.
Pedig még csak egy pillanattal ezelőtt az volt. az eszében, hogy átszalad hozzá és azt mondja: „Teremt'uescse', rátaláltam!" vagy: „Veszettadtát, öreg, megvan!" ... De pillanat elmúlt s most ugy tetszett neki, mintha alig volna képes fölemelni a hangját vagy ha igen, az a hang erőltetetnek, mesterkéltnek tetszenék.
De másrészt arra sem volt képes, hogy átmenjen hozzá egész higgadtan s elmondja neki szerencséjét. Igy hát részint eme különös félénk érzésnél fogva, részint mert azt remélte., hogy a kincs ujabb megszemlélése vissza fogja adni természetes mivoltát, visszatért az üregbe. Vissza