Előszó
Negyvenegy esztendő távolán keresztül is szívet fagyasztólag hat az aradi véres nap emléke. Elborul a lelek, a mikor rágondol, s mit áldozna érte, hogy ha ez a gyásznap nem lenne ott a nemzet...
Tovább
Előszó
Negyvenegy esztendő távolán keresztül is szívet fagyasztólag hat az aradi véres nap emléke. Elborul a lelek, a mikor rágondol, s mit áldozna érte, hogy ha ez a gyásznap nem lenne ott a nemzet történetében!
De ott van. Meg nem történtté tenni nem lehet. Azt a lapot, a melyre föl van irva, nem lehet kitépni a történelem könyvéből, sem hatalmi szóval megsemmisíteni. A történelem a magáévá tette és itélt fölötte.
De itélt úgy, hogy a magyar nemzetnek meg lehet benne nyugodnia. Elkárhoztatta a hatalmat, mely dicstelen győzelme mámorában nem ismert mérsékletet; megfeledkezett, hogy nagylelkűnek tanácsolná lennie a bölcs eszély; átadta magát féktelen dühének s a boszúszomj véres kielégítésében széttörte még azokat a korlátokat is, melyeket a vallás és az emberiesség tekintetei szabnak azon emberi cselekedetek elé is, melyeket a szenvedély vezet.
És itélt úgy, hogy vértanukká avatta a kiszenvedteket, és pedig egy nagy és szent ügy vértanúivá, a kiknek halála keresztfává dicsőitette meg a bitót. Nevök a kötelesség teljesítésében ártatlanul elvérzett hősök neve, melyet dicsfény vesz körül, poruk megszenteli a földet, a melyben pihennek, emléküket egy nemzet áldja és foglalja imáiba, példájok jövendő nemzedékeket lelkesít és tanít a hazát szeretni s életet, mindent áldozni az igaz ügyért, mint a hogy ők tevék.
Nem hunytak el hiába a hősök! S ez halálukban a vigasztaló. Példájuk örökös kincse marad e nemzetnek, mint Hellasznak a Leonidasé. Tanítani és hirdetni fogják az iskolákban, belevésik a gyermekek lelkébe, megtanítják tisztelni emléküket és szolgálni azt az ügyet, melynek szolgálata nekik életükbe került; szolgálni híven, mint ők, de több sikerrel, mint ők.
Vissza